Advent első gyertyája

Meggyújtottuk az első gyertyát az Adventi koszorún. Bár itt a számítógép mellett is ég egy mécses az asztalon, annak a koszorús gyertyának mégis olyan más illata volt. Jézus születését várjuk. Idővel szeretném megosztani néhány gondolatomat erről is. Most csak égjen a gyertya, csöndben.

Hazaút

Ez a címke jelöli az úttal kapcsolatos bejegyzéseket. Ahogy egymás után írtam őket, éreztem, hogy kicsit megkopott rajtuk a zománc, hiszen a pillanatot éltem akkor, most pedig mindegyik a múlté. Így van jól. Megfürödtem, azóta meg is borotválkoztam, a csoki igazi ajándék lett - számomra is - és elkezdődött életem hátralévő fele. Újabb lehetőség megélni millió és egy pillanatot. Az az egy lesz, ami után Jézus előtt állok majd, ahogy Feri atya mondta egyszer, úgy éljek, hogy ne kelljen szégyenkeznem az addigi millió másik pillanatokért. Nem gondolom, hogy mindenkinek Albániába kell mennie, hogy találkozzon Istennel. Nekem odáig kellett mennem, hogy másként térjek vissza. Hogy mély bizonyosságot szerezzek arról, amit Gondviselésnek hívnak.
Az egyébként egy érdekes tapasztalatom volt, ami végigkísért az utamon, hogy minden határon megkérdezték, egyedül utazom-e? Fáradt is voltam és folyamatosan éreztem a Jóisten közelségét, így minden alkalommal el kellett gondolkoznom, mit válaszoljak. Azt mondtam, igen, de elnézést kértem magamban, hiszen letagadtam Őt.
Mikor igent mondtam arra, hogy egyedül jövök haza, az egész egy pillanat volt végig gondolni, csak Istennel sikerülhet. És Veletek! De ez ugyanaz, hiszem, hogy az emberekben ott van Isten, ezt keresem, és időről időre meg is találom.

Ipolytölgyes

Megfogadtam, hogy ha szombat délig hazaérek, a többiek után megyek Ipolytölgyesre a Szent erzsébet Otthonba, ahol sérült gyerekeket és felnőtteket ápolnak. (Egy órát késtem, de a vicc az, hogy tényleg délben akasztottam le az utánfutót Budaörsön és hivatalosan az számít.) Szóval van itt egy kis kápolna, ahol szerettem volna hálát adni a Jóistennek a megérkezésemért. Mikor megérkeztem, a többiek nagyon örültek nekem. Azt mondták, jó egyben látni! Én is örültem. Sokat beszélgettünk, e-miatt nagyon kevés időt töltöttem a kápolnában, de amire kellett, arra elég volt. Hálát adni. Csatlakoztam a beszélgetéshez, amivel zárták a napjukat és érdekes élmény volt hallani őket. Akik először voltak, azok is azt mondták, kézzelfogható volt Isten jelenléte. Azt mondja ezekre az emberekre a világ, hogy sérültek, de ők hisznek Istenben, érzik Őt, kérdezem én, ki a sérült??

Sillye Jenő bácsi dalai

Elhoztam otthonról az összes Jenő CD-t. Úgy vagyok a dalaival, hogy segítenek Istenre figyelni. Sok dala szól a Szentlélekről, Ő pedig olyan, hogy jön, ha hívjuk, úgyhogy nem röstelltem, gondolhatod. Van egy rész, amit az úton tanultam meg. Borka Zsolt ráéneklése a Békesség leygen velünk című dalban.

"Oly rég várlak Téged,
Mutasd a fényed,
Végtelen úton járok
Nyomodban én.

Rég arra vágyom,
Hogy rám találjon
Szíved a csönd tengerén"

Ma lementem sétálni Káposztás körül, ahogy szoktam már egy jó idje és ezt énekelgettem.
Szóval hallgattam a dalait és énekeltem is hangosan, mert úgy jó igazán. Nem hallja senki, csak Isten. Van egy dala, a "Nem múlik el". Jenő bácsi a szerelemről énekel benne, az igazi szerelemről, ami nem csak egy ellobbanó szalmaláng. Hallgattam, és azt gondoltam, hogy már nem is tudom, mit jelent a szerelem. Az élet megcáfolta, amit eddig hittem róla. Ő pedig egy nehéz, de mély dologról énekel, amiből boldogság fakad. Gondoltam, nem elég csak elméletben jónak lenni, és Jenő bácsi nem csak elméletben jó. Mai napig szereti a feleségét, akinek saját bevallása szerint rengeteget köszönhet. Ezt a szeretetet te is láthatod rajtuk, ha látod őket sétálni, mikor az unokáikhoz mennek. Eszembe jutott, hogy Jézussal is valami ilyesmi volt a helyzet. Azért kellett, hogy a világba jöjjön, hogy Isten ne csak elmélet maradhasson. Jézusban vált gyakorlattá Isten. Nem azért, mert különben ne lett volna igaz, hanem mert az ember nem fogta volna fel, ha nem válik ilyen konkréttá. Jézus Isten szeretetének a jele lett a világban, az Ő saját szeretetével, ahogy meghalt értünk.
Már említettem, hogy sokat jelentenek nekem ezek a dalok lassan tíz éve, és mindíg újak, ahogy hallgatom, mert maga Isten mindíg új egy-egy pillanatban.

"big grád"

Belgrád felé az autópályán éppen áthaladtam az egyik fizető kapun, mikor leintett egy egyenruhás rendőr. Kérdezem, mi van, mire mutogat az anyósülésre. Végre megértette, mondom, órák kérdése és elpakolok onnan. Mondja, nem baj, jó neki a hátsó ülés is. Ez szuper. Egy szerb rendőr a kocsiban, ráadásul nem is biztos, hogy igazi. Odaadtam neki a Red bullomat, amit előző este vettem a kútnál, hogy örüljön és legalább addig is elvan. Próbáltam beszélgetni vele, kérdezgettem. Kiderült, hogy Belgrád marha nagy város, 3 millióan lakják. 100 fölött mentem el egy nyolcvanas táblánál, a tükörben fürkésztem az arcát, mit szól hozzá. Csak nézegetett kifelé az ablakon, gondoltam, legalább mosolyogjon, ha fényképeznek is. Egy buszmegállóban szállt ki, kezet fogtunk, elköszöntünk.

A presevoi spedíció

A macedón-szerb határon meglepően normálisak voltak a határőrök és a vámosok mindkét oldalon. Meg kellett tapasztalnom, hogy ilyen is van, hogy egy szerb vámos rendes és azt mondja a dolga végeztével, hogy have a nice day. Hát neked is barátom, ha rajtam múlik úgy lesz.
Ezután következett a szerb tranzit nyomtatvány igénylése. Ezt a dokumentumot civil vállalkozók kis konténer irodáiban lehet igényelni. Tulajdonképpen egymás konkurenciái, versengenek, hogy őket válassák a sofőrök. Úgy könnyítenek a saját helyzetükön, hogy kitépik a papírokat a kezedből. Olyan összegeket mondanak rá, hogy azt hiszed, ezek jogos árak, közben pedig hasalják, szinte semmi költségük nincs rajta, a többi pedig haszon. Az a módszer, hogy hárman adogatják egymás kezébe a szállítólevelet, nézegetik, hümmögnek, a számológépet nyomkodják, meg ilyenek. Kinyögi az illető, hogy 152 euro. Mondom, too much. Fáradt voltam, egyedül elég kiszolgáltatott hármukkal szemben, próbáltam keménynek látszani, de valahogy túl jól sikerült a válasz. Megkérdezték, akkor mennyi? Mondtam, Horgosnál (ami Röszke túl oldala) ötvenért megcsinálták idefelé. Ez nem volt igaz, mert száz euroba került, csak Tiranában megtudtuk, hogy a rutinosak 30-nál nem fizetnek többet. Megkérdezte, melyik iroda volt az? Mondom, nem emlékszem, amúgy is csak egy volt nyitva. Még jó, hogy nem tudtam, fel akarta hívni.. Eltűntek a papírokkal, én meg ott maradtam. Elkezdődött egy nem túl kellemes 2 óra, ami alatt kb. fogalmam sem volt, hogy mi lesz?
Végül jön az illető a papírokkal, mondja, hogy 70 euro, mondom, látod barátom, legközelebb is téged foglak keresni. Ezt nem kellett volna, mert fogta magát és megint eltűnt. Gondoltam, mi rosszat mondtam?? Rövidesen egy kis céges kártyával jött vissza, amin kis kockák voltak az áthaladás bejegyzésére, és az ötödikbe gyorsan beírta, hogy GRÁTISZ. Mondom, ilyen nincs.

Macedónia

Macedóniában jó utam volt, leszámítva, hogy Skopjéban egy zebránál majdnem belém jöttek. Újra láttam azokat az utcákat, amiken október közepén mentünk. Kerestem a Keresztet a hegy tetején, amit érdekes módon mindíg a főnök vett észre előbb, ha ketten ültünk a kocsiban.
Kicsit utánanéztem ennek a keresztnek, ez egy Milleniumi emlékmű és 66m magas. Komoly élmény maga a látvány. Megint betettem azt az mp3 lemezt, Dr. Alban - Sing Hallelujah című számával. Én nagyon szerettem ezt a számot, hetedikes voltam, amikor sláger volt. Biztosan akad egy-két ember, akinek nem fekszik a klip stílusa, de a szöveg üt, és amúgy is hiszem, hogy Isten ott is utat talál a szívünkhöz, ahol nem is várjuk. Az pedig csak itthon jutott eszembe, hogy mennyire vicces Istentől, hogy ezt a rappert pont Dr. Albannak nevezte el.

Egy ember vámos dzsekiben

Az első az albán-macedón határ volt. Tudtam, hogyha kiengednek az albán oldalon, a tranzit (átutazó) papírokkal a köztes országokban már nem lehet gond. Az albán vámos simán átengedett, intett, hogy mehetek, el se' hittem. A macedónoknál viszont akadt egy kis gond. Bementem megcsináltatni a visszaútra a szükséges nyomtatványt. Ez viszonylag gyorsan ment, egy idősebb bácsi volt az irodában, sorban jöttek be a kamion sofőrök, akiken látszott, hogy nem rég ébredtek, beszélgettek, jó volt a hangulat, én is jól éreztem magam köztük. De kiderült, hogy felcserélt két adatot a papíromon és a vámos, aki velem foglalkozott, kiabálni kezdett macedónul, hogy gond van. Nem tudtam, mekkora a gond, kezdtem belegondolni, hogy ha nem is Albániában, de itt Macedóniában kell ahgynom az utánfutót, valamelyik fához kötve. Kiabált ez az ember, én csak néztem, hogy ebből mi lesz, mikor odajött egy derűs arcú, világos tekintetű ember, megkérdezte, mi a gond, elmagyarázta nekem, hogy értsem és győzködte a másikat, hogy hagyja a fenébe és engedjen el. A másik kötötte az ebet a karóhoz, amiből az lett, hogy áttelefonáltak az öreghez, a mérges vámos odajött velem, addigra az öreg kiállította helyesen a papírokat és már mehettem is. Amikor megköszöntem a rendes vámosnak a segítséget, láttam az arcán valamit, amit nem felejtek el. Nem földi mosoly volt.

Picit még a papírokról

Az volt a gond az egésszel, hogy nem mentünk be a tiranai vámudvarra felbontani a vámzárat. Az igazság az, hogy nem tudjuk még most sem, mit kellett volna tennünk, de azt mondták, be kell mennünk. Ha így teszünk, nem végzünk a standdal a szerda reggeli kezdésre. Az oké, hogy kipakoltunk, kiállítottunk, de hogy lesz rendben a dolog hazafelé? A többi magyar kiállító cég, sőt, már a Vásár igazgatóságon is tudták, hogy gondunk van. Kerítettek egy spedíciós szakembert, aki adott néhány tanácsot, kinek mit mondjunk, hova milyen papírokat adjunk be. Figyeltem minden részletre, mert tudtam, hogy a saját bőrömet viszem a vásárra, ha valami nem oké. Sok okosat hallottam aznap, de semmi nem adott akkora nyugalmat, mint amikor anyukám azt mondta a telefonban, hogy minden rendben lesz. Nem nyugtatgatás volt, hanem nyugalom a hangjában. Minden rendben lesz. El kellett hinnem, bár fogalmam se' volt, mégis hogyan?!

Isten a hegyeket kérte

Több napja gondolkozom azon, mit és hogy írjak le az útról, mert biztos, hogy valamit le kell írni, hogy megoszthassam, hogy ne maradhasson csak az enyém. A fenti dolog volt talán a legkonkrétabb élményem a sok másik mellett, amiket a következőkben megosztanék.

Hajnalban kivittem a főnökömet a tiranai repülőtérre, majd visszaültem a kocsiba, hogy elinduljak haza. Előző nap mondták nekünk, hogy a hegyi út, amin jöttünk, nagyon veszélyes, - amit csak azért nem érzékeltünk, mert sötét volt, meg köd - úgyhogy inkább a Durres felé vezető hosszabb, de simább úton menjek. Elalvás előtt még belegondoltam, hogy idefelé is sikerült végigjönni az utánfutóval, mi gond lehet visszafelé, de mivel tudtam, hogy egyedül leszek és nem kockáztathatok feleslegesen, úgy gondoltam, a tenger felé indulok. Szóval beültem a kocsiba, kapcsolnám be a GPS-t, és látom, hogy nem megy a szivargyújtó csatlakozója (pedig új volt a cucc, előző pénteken vettem itthon, mert a főnökén megtört a vezeték). Nem igaz!! Albánia nincs rendesen kitáblázva, induljak neki az ismeretlen sima útnak, vagy menjek mégis a hegyen? Melyik kevésbé rázós? Elindultam vissza a város felé (a repülőtérhez Durres felé kell kihajtani) azzal a tudattal, hogy lehet, hogy az egész utat GPS nélkül kell megtennem. Átszelve az alvó Tirana utcáit felértem a hegyi útra, közben folyamatosan ki-be húzkodtam, babráltam a töltő csatlakozóját és amikor már sínen voltam ebbe az irányba, egyszer csak megjavult a táp. Sírva fakadtam. Isten azt akarta, hogy a hegyen menjek. Tudtam, hogy ha Ő akarja és nem én görcsölök, nem lehet baj. Eszembejutott Öcsém, akinek, ha választani kellett hegy és sík között, biztosan az előbbit választja. De ekkor még nem erőltettem a vele való találkozást. Mentem vagy fél órája, mikor megálltam egy benzinkútnál pisilni. Kiszálltam a kocsiból, felnéztem az égre és az első, amit megláttam, a Kis göncöl volt. Rajkán a papámék udvarán Öcsém mindíg megmutatta a csillagokat. Csak a Kis göncölt jegyeztem meg. Most pedig ez volt az első, amit meglátam a millió csillag közül. Sokat sírtam akkor reggel, időnként rámjött, szinte végig, egész Albániában. Ezután írtam az sms-t, amiben mindenkit kértem, gondoljon rám, segítsen ezzel hazajutni. A válaszok és a többi ima MIND egy darabja volt annak a kirakónak, hogy most egyben vagyok. Istennek legyen hála!

Az energiaitalokrol

11-kor elindultam csokiert a varosba. Ha latnad, ertened, hogy miert.. A boltban pedig beszelgettem nemetul a biztonsagiorrel, aki 19 evet dolgozott kint es jovore megy vissza. Ugy mondta, zisaheitsz dienszt. Igy 's'-el. Siman Frankfurt :)
(Zicherheitsdienst, ugye Balazs, igy irjak odakint? :)
2-kor kelunk holnap, de ittam 3 kolat a vacsorahoz es nem vagyok almos.
Mikor setaltam, elgondolkoztam, milyen erdekes ez az energiaital-jelenseg.
Ha nem vagy faradt, ugyse' iszol, ha meg faradt vagy, inkabb pihenni kene, elvileg.
Amugy is gaz szavak azok, amikben benne van az ital szo. Italozik, tejital, ilyen olyan izu ital..
Ma eltunt a standrol egy aluminium uveges energiaitalom. Egyebkent pont olyan ize volt, mint a piros bikanak, nem reklamot akarok csinalni neki, de kezeben van a vilag osszes faradt es szomjas ifja..
Ma este pakoltunk be az utanfutoba. Hogy ez mennyire faraszto, arrol csak annyit, hogy hazafele, mig a fonokom a kozvilagitast fenykepezte, en egy koborkutyaval beszelgettem. Mar ment egy ideje,mikor Gabor megkerdezte, hogy: ja, a kutyanak mondod. Ilyenek, hogy ne menjen ki az utra, meg hasonlok.
Akinek van vamos ismerose, az vagy ne olvasson tovabb, vagy segitsen. Nem teljesen vagyok kepben, hogy jutok haza a cuccal, mert nem egeszen ugy vamoltunkki, mint eredetileg terveztuk. Ennek lehetnek kovetkezmenyei hazafele. Meg egy dolog. Idefele a hegyeken keresztul jottunk Tetovobol Tiranaba. Ma hallottuk valakitol, hogy az egy veszelyes ut es visszafele menjek inkabb Durres fele. Pedig nem is fogomlatni a tengert, hiszen meg sotet lesz. Ennyit arrol, hogy vigyazott rank a Joisten. Nem is tudod, hogy veszelyes a hely, O pedig vigyaz rad. Koszonom, Joisten!

Kepeslap Tiranabol

Vagyis ez azt jelenti,hogy hajnali egy ora van es meg kepes vagyok irni..
Egy folyamatos faradtsag probalja atvenni az iranyitast folottem, de nem akarom hagyni, es pl. most le akarom irni, hogy az alban emberek jo emberek. A vam ugyintezes meg a kozlekedesi moral egy masik tema. Vannak elmenyek,amik otthon sose' tortentek volna velem,masik, hogy ezek nagyreszerol szivesen lemondtam volna. Ugy indultam el, hogy elotte mindenkinek mondtam, hova keszulok, akit szeretek. Ez a pillanatom arrol szol, hogy orulok a megerkezesunknek, az itt letnek, a finom vacsoranak es remenykedem abban, hogy az apro es torekeny josagos Terez anya kozbenjar ertem. Szeretnek nehany dolgot konkretan leirni, de ez most nem megy. Megis, ha olvasol, tudd, a gondolataim gyakran jarnak Feletek, otthoniakon.

Gibi on board

Gibi a fedélzeten, jelentem! A srác, úgy látszik, tényleg kezd becsavarodni, így röviddel albániai útja előtt. Mielőtt még tényleg ezt hinnéd, elárulom, hogy Gibi, barátjával, Doppiaw-al együtt szereplői sok képregénybeli tanulságos mesének a Fokolárban. Két hete megajándékoztam egy lelkigyakorlatra induló kis csoportot, Gibit pedig ők ajándékozták nekem. Közel áll hozzám ez a lelkiség, táborozások, közös szilveszter emlékét őrzöm, és sok együtt megélt pillanatét. Ők nem mások, mint mások, sőt, talán mondhatom, nem is feltétlenül jobbak alapból. De van valami, ami különleges köztü(n)k: elhisszük, hogy ha szeretettel vagyunk egymás iránt, jobb lesz a világ. Konkrétan. Így jön velem Gibi az autóban, így visszük magunkkal azokat az embereket, akik szeretnek és akiket szeretek. Mert így van értelme menni, és nem így 1 métert sem lenne érdemes. Érted, a boltig se, ha nem szeretsz a szíveddel.
Az igazság az, hogy beparáztam így az utolsó előtti napra. Keresem Istent, hogy megnyugtasson és úgy indulhassak reggel. Mikor olvasgattam a neten Albániáról, felfedeztem, hogy egyetlen állami repülőterüket Kalkuttai Teréz anyáról nevezték el. Akkora kapaszkodó nekem ez a kicsi törékeny szent asszony, hogy elhatároztam, bármi, amit teszek, ahogy élek, ahogy imádkozok, úgy teszem, hogy az Ő közbenjárását kérem (tudod, emberhez akkor sem imádkozunk, ha szent, csak a közbenjárását kérheted, de azt bátran, mert nagyon közel van Istenhez. Tuti, hogy jó kezekben van a rájukbízott ima)

Legjobb az lesz, ha rendben hazaérek, és együtt nevetünk azon, hogy paráztam. Adja Isten!

Film a házasságról

Megírtam a bejegyzést, erről a filmről, ami a házasságról szól, nézd meg előbb!

Fireproof - 1:52:05

Ma beszélgettem Valakivel a házasságról. Igazából sokmindenről, de párkapcsolatról, meg Istenről és így a házasságról is. Hol kezdjem; hiszen nem írhatom le azt a sok pillanatot, amikor a Jóisten megajándékozott a jelenlétével, hiszen elmenne az összes időd és nem jutna megkeresni, észrevenni a tieidet. Ma egy családnál voltam látogatóban, közösségi Testvéreimnél. Mindíg jó náluk/velük lenni! Náluk töltöttem a napot, beszélgettünk, felelevenítettem a rólam alkotott képet a már nem is olyan csöpp de annál drágább kislányukban, akit nagyon szeretek; és szóba került egy film a házasságról, ami egy ideje téma a közösségi levelezőlistánkon. Az ez utáni - és ettől teljesen független - esti beszélgetésben pedig azt mondtam, hogy talán a Szentléleknek nagyobb szerepe van a házasságban, mint Jézusnak, akit sokszor állítanak. Ezután hazajöttem és megnéztem a filmet, gondolkodtam, és úgy éreztem, kénytelen vagyok megírni ezt a pár sort. Most is úgy gondolom, hogy vannak helyzetek, amikben a Szentlélek hoz közelebb minket egymáshoz, DE Jézus volt az, aki elküldte Őt pünkösdkor és Jézus volt az, aki elsőként szeretett minket, amikor meghalt értünk. Hát miről szól a házasság, ha nem erről a szeretetről?!

Nem vagyok hiteles ebben a témában egyelőre, de sokan eszembe jutottak az elmúlt majd' két órában. Unokaöcsém már megházasodott, kajakos Ati barátom úton van felé és sokan igyekszünk felfedezni, megélni valamit abból, ami a boldogság, legyen bármi is az, csak lehetőleg sok köze legyen Istenhez.

Foci

Tegnap megint volt foci. Ötödszörre voltam, nem is nagyon volt kedvem elmenni, fáradt voltam, napok óta köhögök, de rászántam magam és nem bántam meg. Informatikus Zsolti barátommal mentünk, akivel egyébként két hete árokba csúsztunk. Szóval fociztam és nem ment jól. Első két alkalommal csak ténferegtem a pályán, harmadik alkalommal rúgtam egy gólt, múlt héten szétrúgták a combom meg a térdem labdával, tegnap a könyököm. Nem a gól a lényeg, mondogattam magamban, hanem, hogy jó csapatjátékos legyek. Érdekes olyan fiúkkal focizni, akik együtt nőttek fel és helyi amatőrbajnokságokon indulnak. De a lényeg, hogy befogadtak maguk közé, nem baj, hogy nem vedelek velük utána éjfélig, nem káromkodok, hiszek a család szentségében, meg ilyenek. Egyre inkább látom meg bennük, hogy jó srácok, mindíg megdícsérnek, ha véletlenül jó helyre passzolok és nem rúgom el a világba a labdát.

Pont ez az, ami eszembe jutott tegnap; miért van az, hogy csak egyféleképpen lehet jól elrúgni a labdát, és másik száz módja van annak, hogy kiröhögtessed magad? Pont olyan, mint az életben: Jézus mutat neked egy jó utat és látod magad körül a száz másik lehetőséget, amiken elveszel. De jó ezeknek a fiúknak, hogy focizhatnak.

Az én spenótlevelem

Ne csodálkozz, ha nem érted a címet.. Két hittanos Testvéremnek volt nagyon szép tapasztalata arról, hogy mennyire szeret a Jóisten és ezt éppen néhány spenótlevéllel mutatta meg nekik. Ilyen velem is volt már és biztos vagyok benne, hogy Veled is megesett már hasonló. Ezek azok a történetek, amiket kíváncsian hallgattam alapozós hittanosként, hogy "persze, neki mekkora mázlija van", de idővel rájöttem, engem is PONT ANNYIRA szeret, mint bárkit. Neki egyformák vagyunk. És ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, főleg, amikor valami fájdalom ér és emiatt sötéten látom a világot.
Szóval, raktáros Csabi kollégámmal rakjuk össze az utánfutót, mert holnap viszem Pestre vámoltatni. Ahogy lenni szokott, az apróságok, csavarok, apró konzolok valahova elkeveredtek. Ezek speciális cuccok, külön lettek legyártatva, nincs idő pótolni. Nem arról van szó, hogy szerencsénk volt, hogy meglettek, ahnem ez a srác úgy 'mondott igent' a keresgélésre, hogy meglepődtem. Keresed a cuccot és nem hiszed el, de tényleg megvannak a végén. Csak a sokadik pillanatban is el kell hinni, hogy meglesznek. Többről szólt ez a tapasztalat nekem, mint egy marék csavar.

Albánia harmadszor

Tegnap azt mondta valaki, minden rendben lesz, csak nehogy igazoltassanak útközben. Egy kicsit elkezdtem parázni az úttól. Hirtelen elgondolkoztam, mennyire könnyen mondtam igent az egyedül tervezett visszaútra, mindenkit én nyugtattam meg, hogy sima lesz, most pedig elkezdtem félni?!
Megálltam egy pillanatra, és az alapoktól felépítettem újra, miért is megyek, (bármi történjen is, végig Isten kezét fogjam), miért nem is félek igazából (Jézus mondta: ne félj! és ez már sokszor lendített át, volt, hogy kritukus helyzetekben). Folyamatosan alakulnak a földi velejárói, utánfutó, vámpapírok, szállás, egyebek. Szerettem volna ott lenni kedden a hittanon, kicsit feltöltődni, a Többiekkel lenni, és majdnem nem sikerült. A gépem tönkrement és vele eddigi munkáim, legutolsó határidős tervezésem. Gyakorlatilag elölről kellett kezdenem a majdnem kész munkát. Végül az utolsó utáni pillanatban mégis elindulhattam. Azt éltem meg, a Jóisten már most velem készül az útra, látja minden lépésem. Gyorsan mentem a ködben egész Érdig, ahol beállt minden sáv egy baleset miatt és elvesztettem az addig megnyert perceket. Kikristályosodott abban a pillanatban, mennyire Istentől függ minden. MINDEN.

Jenő bácsi 40 éve énekel

Szombaton volt Sillye Jenő első dalának 40. születésnapja. Bőven a határainkon túl is szívvel, lélekkel éneklik a dalait, pedig ő nem a szokványos értelemben vett slágergyáros. A káposztásmegyeri koncertjeire mindíg hívunk ismerősöket, barátokat, idén különösen szép volt ilyen sokan lenni. Elénekelte az új miséjét, ami elvileg gyász mise, de az Örök életről és a reményről szól. Egészen kézzelfogható benne a Jóisten szeretete, egyáltalán nem magasztos. A nyári lelkigyakorlatunkon egy maroknyi emberrel hallottam, amikor először elénekelt belőle részleteket. A másik szép egy barátjának írt születésnapi dal és a fiának írt esküvői ajándéka. Mindkettő valahogy több, mint egy adott alkalomra szóló ének. Úgy érzed, neked szól, pedig ott se voltál sem a szülinapon, sem a lakodalmon.
Jenő bácsinak, ill. a dalainak nagy része volt a megtérésemben. 2000-ben Kárpátaljára mentünk az árvíz utáni időben kicsit segíteni az újáépítésben, ill. akkor még csak a bontásban. Marika néni vezette a karitászos buszt, egyszer el is kötöttem egy körre, Kisorosziban a faluban száguldoztam föl-le, de a lényeg, hogy voltak bent Jenő kazetták és végig azokat hallgattuk. Személyesen még nem ismertem őt, akkor mondta Marika, hogy Jenő a közösségünkbe jár. Dúdolgattam a dalokat, emlékszem, a 'Szállj dalom, szállj' és a Kismarosi találkozók himnusza voltak az elsők, amiket tudtam. Érdekelt, mi lehet ez a titok, amiről így lehet énekelni? Ki az a Szentlélek, akit így meghívhatok? Ki Jézus, akit, mintha személyesen ismerne, bátran megszólít a dalaiban. Tőle tudom, hogy merhetek néha :-) gyerek lenni, mert

"Azt mondta a felnőtteknek:
gyermekké kell lennetek,
mert országomba senki mást,
csak gyermekeket engedek"

Vágyom a Mennyországba. Jenő bácsi dalai segítenek ebben, de ami talán még fontosabb, megélni a Mennyországot, itt a földön.

Isten éltessen, Jenő bácsi!

Ati, Ati, Ati

Mintha minden Atiról szólt volna a napokban, pedig igazából nem, csak sok érdekeset, szépet, meglepőt éltünk meg együtt az elmúlt napokban. Hétfőn délelőtt felhívott telefonon, hogy aludhat-e nálam aznap. Először azt hittem, hülyéskedik, mert pont ugyanezt kérdeztem tőle múlt hét csütörtökön ugyanilyen váratlanul, de azután kiderült, tényleg találkozunk. Munka után találkoztunk, ettünk valamit vacsorára és megkérdezte, van-e kedvem "mérni"? Igazából, amióta ezt csinálja - mobil hálozat térerőt mér - mindíg érdekelt, milyen is ez. Nem maga a mérés, hiszen a világítást sem a fotonok meg az elektronok miatt szeretem, hanem azért, mert járja az országot, a legkisebb falu legutolsó utcáján is végigment, hol traktor húzza ki a sárból, hol meg még az sem a hóból, szóval érdekes. Beültünk a kocsiba, elmentünk a következő mérési pontra, mértünk, dokumentáltunk, visszafelé vezethettem az autót. Este tökmagoztunk és elmeséltem neki, hogy úgy érzem, nem a munka miatt vagyok itt Fonyódon. Ilyen formán neki először és meg is lepődtem, hogy hangzik ez kimondva, mert eddig csak magamban hallgattam a 'hangot'.

Na, egy rövid bejegyzés..

Itt ülök Ati céges autójában (ez nem a klasszikus manager jellegű céges autó, hanem egy gázolajszagú melós gép) szóval nálam alszik az albérletben ma este, és gondolta, mekkora jó lesz eljönni és lemérni az egyik pontot. Majd egy nyugodtabb pillanatban kibontom a rejtélyes szálakat, de most megígértem, hogy rövid leszek. Itt valahol Lelle alatt az út szélén járó motorral, fent az éterben.

Ati

Ati barátomnak teljesült egy kívánsága. Hétfőn felhívott, beszéltünk, megjöttek gyurival egy németországi marathonról, mondom, én meg megjöttem Pestről. Sirály. Mondja, hogy találkozni kéne valamikor. Mondom, az albán út után, akkor már lesz is miről mesélni. (Egyébként ebből látszik, mennyire hajlamos vagyok csak magamra gondolni) Hát, aszt mondja, legyen inkább előtte. Mondom, nem nagyon fog menni. Erre a hét közepén kiderült, pénteken mennem kell egy munka miatt Monorra. Mivel korán kezdek, inkább feljövök előző este. Szüleim színházban voltak, gondoltam az üres lakásban nem húzom az időt, lényeg, hogy Atinál aludtam, onnan indultam reggel. Csütörtök este Gyuri is ott volt, beszélgettünk, mint régen. Valami csoda folytán Monorról nem kellett rohannom, még volt időm beugrani visszafelé. Ati megbetegedett, nem ment dolgozni. Ha megtennéd, hogy gondolsz Rá egy percre, lehet, hogy segít!
Jó volt látni, hogy teljesült egy kívánsága, ráadásul duplán, része lettem ennek és szuper volt az egész!
Jobbulást Ati!

I-mail

I, vagyis Isten.

Volt egy mély élményem a héten az e-mailezéssel kapcsolatban és sokat gondolkodtam, hogy kezdjek neki a megírásának. Mivel a neten minden fent van, gondoltam, ott kezdem a keresgélést.
"Az e-mail, vagy email, az angol electronic mail kifejezésből származik, ami „elektronikus posta”-ként vagy „villanyposta”-ként fordítható le, de használatban van a drótposta és villámposta kifejezés is. Az elnevezés utal az írás és továbbítás módjára, amely teljes egészében elektronikus úton megy végbe. A hagyományos levéltovábbítást úgynevezett csigaposta (angolul: snail mail) néven emlegetik internetes körökben. A mai e-mail rendszerek szinte kivétel nélkül az internetet használják közvetítőnek, és ezáltal az e-mail az internet használatának egyik legkedveltebb formája lett. (forrás: wikipedia; 'E-mail') "
Csütörtökön megint új helyzetbe kerültem, ami az életem legfontosabb dolgait illeti. Ne aggódj, nincs nagy baj, csak egy nagy és fájdalmas meghívás arra, hogy mind jobban a Jóistenre figyeljek, és a - a biztosnak látszó - földi dolgoknak ne tulajdonítsak a kelleténél nagyobb jelentősséget. Vagyis: ne vesszek el bennük. Szégyellem, de amikor túl jól megy a sorom, kevésbé figyelek Istenre. Ő résen van és azonnal cselekszik, hogy a folyamat a kedvező irányba mozduljon el.
Szóval, így szomorkodva eszembe jutott, hogy van néhány ember, akikkel összeköt egy-egy lelki szál, régóta nem hallottam róluk, vagy nem beszéltünk, ilyesmi. Írtam közelben és távolabb lakó embernek, felhívtam nálam fiatalabb és idősebb valakit, kerestem rég nem látott rokon lelket és ima szövetségest. Mindegyiküknek úgy írtam, hogy a szomorúságom irányította a figyelmemet feléjük, de nem szerettem volna, ha ez átmegy, inkább Isten békéjét kerestem ezekben.

És most jön az, amiért ezt megírtam itt: A válaszaikban - mert mindenki válaszolt - ott volt Isten! Éreztem. Nem csak, mert kerestem valamit, és legyen az a valami pont Ő. Ott volt a levelekben, telefonokban a köztünk lévő szeretet, erre mondom: Isten.

Itt ülök a széken és nem tudom, hogy fejezzem ki, hogy lehet nagyon sz*r napod, de ha eszedbe jut segítséget kérni Tőle, bármelyik pillanatban nem késő, egész meglepő dolgokat művel. Szerintem alig várja.

Szóval eddig nem találtam a neten utalást arra, hogy egy e-mailben benne lehet Isten. Én szeretnék utalni rá.

Szia Apu!

Apukám a rendszeres olvasók között!!
Ennek annyira megörültem, hogy a világba kiáltom. Tudtam, hogy olvassa, az egyik skopjei bejegyzésre küldött is egy sms-t, mert azt hitte, elírás volt, hogy Szófiába megyünk át..
Szóval, szia Apu! Örülök!

közel volt - közel Van

Az előbb olvastam az egyik hírportálon, hogy egy 7 méter átmérőjű szikladarab 14 ezer kilóméterre száguldott el a Föld nevű bolygó mellett. Hogy a Hold ennyire van, a kommunikációs műholdak annyira. Nem tök mindegy? Isten, azon kívül, hogy megteremtette a statisztikát, nem sokat foglalkozik vele. EGYEDILEG szeret. A többi hír között szerepelt még, hogy megnyitott egy tizensok termes multiplex mozi valamelyik plázában. Kicsit érdekes a párhuzam. Hír ez is, az is. Van időnként szó a világ végéről, de komolyan, nem akkor van vége a világnak, ha nem bírunk szeretettel lenni egymás iránt? Ha meg bírunk, akkor tök mindegy, hogy mi csapódik ide, mert én szeretlek Téged, Te meg engem és ami itt félbemarad, azt a Mennyországban folytatjuk, nem?! Szerinted?

A semmiről szól..

Ez a bejegyzés arról szól, hogy sehogyse' érzem magam. Ha véletlenül olvasod, esetleg felmerülhet a kérdés, hogy miért írok a semmiről?! Mert azt hiszem, olyan nincs, hogy ne legyen sehogy, valamit elrontottam, talán elvesztettem valamelyik pillanatot a sok, egymást követő közül. Olyan már nem egyszer volt, hogy kiüresedtem egy hosszabb jól-lét után, de most gyakorlatilag ki sem üresedtem. Nem csak az a gond (sőt, alapvetően nem az..) hogy néhány dolog nem úgy alakul, ahogy elképzeltem. Ilyeneket már sokszor megéltem, különböző mélységekben. Már el tudom fogadni, ha nehezen is. De most egyszerűen nem látok tovább az orromnál, nincs következő lépés, nincs alapvető biztonság érzet, szinte nincs SEMMI. Pedig tudom, hogy az Isten, aki olyan hűségesen ott van mindenkivel/mindenkiben, itt van velem is. Azt a pillanatot hagytam ki, amelyikben ezt felismertem volna.
Ha Te jól vagy most, kérlek, gondolj rám, ha pedig nem vagy jól, tudd, hogy valaki - én - együtt keresi Veled mindennek a közepét, a lényeget: a Jóistent.

Albánia másodszor

Ahogy egyre jobban beleásom magam az albán út szervezésébe és a szállítás részleteinek a felderítésébe, látom, ahogy különböző helyekről mennyi segítséget kapok. Sokszor olyanoktól is meglepő módon, akik nem is ismernek, csak egyszer beszéltünk telefonon. Úgy érzem, a megfelelő vám ügyintézés sokkal kritikusabb pont lesz, mint a haza vezető 1200 km. Meg az, hogy mennyire sikerül majd tényleg együtt utaznom a Jóistennel.

Káposztásmegyeri hittanos kisbarátom

Nemrég egy család megkért, legyek a kisfiuk kezese az Elsőáldozáson. Ez mifelénk nem csak abból áll, hogy garantáltan rajta leszel a fényképeken meg valószínű együtt ebédeltek aznap. Sőt, leginkább nem erről szól. Vasárnap délelőtt mászkáltunk egyett a lakótelepen, beszélgettünk. Ismertem már Őt korábban is, sőt egyszer meg is autóztattam. Azóta bírom, amióta tudom, hogy tetszett neki. Szóval neki is, mint minden itteni Szentségekhez járulónak van egy választott Igéje (a többiek kedvéért: a Bibliából választunk egy olyan mondatot, ami, úgy érezzük, elkísérhet akár egész életünkön és segít Jézushoz fordulni az adott pillanatokban; ezzel persze a Szentírás többi mondata mit sem veszít jelentősségéből, dehát nem lehet mindíg mindent egyformán észben tartani, nem?!).
A lényeg: a kis srác jól beválasztott! Jó az Igéje és érti a maga módján, tudja, hogy miért azt választotta. Nem lenne nagy baj akkor sem, ha nem így lenne, de azért sokkal szuperebb volt vele így beszélgetni. Isten áldja meg és vezesse!

Kultúr est

Jó találkozás, jó beszélgetések, jó zene -- Mikszáth Téri Galambok nyomták, tényleg ott volt. Vagyis Pál Ferenc atya előadásait látogató baráti kör bulija. Óriási volt! De ahogy minden más is, ez sem a keretek miatt, hanem a szív és a lélek, ahogy megtölti. Egy hittanos Testvéremmel és három közösségi Testvéremmel is találkoztam, utóbbiak igaziból egymás testvérei. Hát, eddig a találóskérdés. Jó volt. Hazaindulás előtt szóltak a szervezők, hogy vigyen haza mindenki valakit, de legalább ki a szigetről (mert a Hajógyári szigeten voltunk). Elindultam a kocsi felé, egyedül, de utólértem két lányt. Éppen nekiindultak a fás résznek, mondom, elviszem őket. Elhatároztam, hogy egész hazáig, mire kibökték, hogy Havanna, de azt nem is mernék kérni. Felnevettem, hogy kérni, azt én se merném, de a Jóisten olyan, hogy fél egykor kitörli az álmosságot a szememből, és lerőpít Délpestre. Amúgy is szeretek este menni a városban, különös, tiszta pillanatok adódnak ilyenkor. Örültek, és bizonyossággá vált nekik a Gondviselés, nekem pedig fantasztikus volt, hogy a részesévé válhatok ennek a számukra csodának.
És a leendő Bérmakeresztfiam!! Aki az egyik főszervezője a társaságnak és már nyáron sokat mesélt Pál Feri atyáról.

Nagyon szép hétvége

Sok minden volt a hétvégén és maradéktalanul szép emlékeket hagyott bennem. Mindezekről külön írok.

hatszortízahuszonharmadikon maci

A nemzeti benzinkúton van pontgyűjtő akció. Nem az első, véletlenül botlottam bele. Nem ennél a bandánál szoktam tankolni, de éppen itt fogyott el a benzinem. Lényeg, hogy adtak egy marék tappancsos matricát, már rég kiszédültem, mire észbekaptam volna, hogy mi ez. Lényeg, hogy keresem az első medvebocs gazdáját. Mert visszaadni tuti nem fogom, ha én nézegetem, azt előbb utóbb mindketten megunjuk és jó lenne, ha valaki örülne majd neki.

Légy jó; légy jó mindhalálig!

Nemrég írtam egy bejegyzést a megbocsátásról, amiben elírtam egy kisfiú nevét, amit azóta kijavítottam. Anyukám és vodás Ati is jelezték, hogy valami nem stimmel. Belegondoltam, nincs még egy madár, aki elírja ezt a nevet, mert vagy nem ismeri, vagy ha igen, tök jól tudja, hogy a kis srácot Nemecsek Ernőnek hívják. Miközben ezt írom, felugrottam a netre kicsit körülnézni és ezt találtam. Nem foglalok állást, csak annyiban, hogy ennek a kis színész gyereknek mekkora füleket rajzolt az Isten! És ha már tévesztettem akkor, Te pedig rendesen elvesztetted a fonalat majdnem, hát hadd mondjam, mekkora meghívás ez a másik regény cím! (ebben a formában a történet végén hangzott el, de javítsatok ki, ha tévedek.)

Vadépuszta

Ez a kis falu Kaposvár és Fonyód között van, nagyjából félúton. (egyik fele az út egyik oldalán, másik a másikon, nem néztem térképen a távolságot..) Mivel Kaposváron aludtam, reggel onnan indultam dolgozni. Ahogy megyek az úton, látom, hogy mennyi ember áll a buszmegállóban. Le is lassítottam, mert egyszerűen lelógtak a járdáról. Rájöttem, mennyire jó dolgom van a kocsiban, meleg is van, nem is kell rá várni, próbáltam azt a pillanatot ezeknek az embereknek adni és szeretettel gondolni rájuk. Ahogy tovább mentem, azon kezdtem el tűnődni, miért csak most tudatosodott bennem a buszmegállóban várakozó ember fogalma, mikor van annyi ebben a mi kis Hazánkban, ráadásul én is álltam már így nem egyszer. Rájöttem, olyan ez, mint Isten csodái. Minden faluban, minden sarkon beléjük botlik az ember, szinte megérintheted, sőt, a csoda érint meg, mégis sokszor nem veszem észre. Most legalább sikerült!

Albánia először

November végén ketten a Főnökömmel Tiranába készülünk. Utánfutóval, mint Skopjéba. Elkezdtem rá készülni, főleg, hogy úgy néz ki, egyedül hozom majd haza a kocsit. A múltkor elég nehéz pillanatok adódtak, főleg a szerb határon, most meg Albánia + egy nehezítő körülmény. Megnyugtat, hogy tudom, a Jóisten már most is látja, mi hogy lesz velem odakint és titkon reménykedem benne, hogy így segít felkészülni.

Még egy menet?

Mint annak idején a dodzsemmel.. de rég volt! Most meg most van és este útrakelek sebhelyes arcú kis barátommal (V. Golf (20) fonyódi lakos) és megyünk Kaposvárra a Pótanyukámékhoz, hogy megköszönjük a nyaralóban töltött másfél hónapot. Egész nap nyűgös voltam, nem akartam menni sehova (pedig a Szabóékkal kapcsolatban ez nagy szó), de az előbb elhatároztam, hogy a rossz hangulatom ellen én tehetek a legtöbbet, így hát kilépek mostani önmagamból, és megyek.

Vissza a világba

Tegnap egy kicsit jó volt. Jó volt a nap, jó volt a foci - rúgtam egy gólt, meg amúgy is - este meg hazafelé becsúsztam egy árokba kanyarodáskor. Behorpadt a kocsi jobb eleje, de ennél igazából százszor szerencsétlenebbül is járhattam volna, ráadásul egy kollégám is bent ült. Próbáltam magamnak önigazolást adni, még ma reggel is mérlegeltem a dolgokat, de nincs mit szépíteni: hülye voltam, vagyis nem elég óvatos. Utána meg egy nagyon nehéz telefon a nap legvégén. Igazából ezek a mai mobilok alig nyomnak néhány dekánál többet, viszont amikor az elképzeléseid, a világról alkotott képed kell, hogy megváltozzon, vagy legalább is kicsit átalakuljon percek alatt (megint, újra és újra), nehéz tud lenni. Hallod, ahogy a súlyos rozsdás vas fogaskerekek nyikordulnak, ahogy elfordulnak egymáson, kis kenésért fohászkodva. Látod Jézust kék melós ruhában, kezében az olajozóval és diplomatikus mosollyal a szája sarkán: tudod, hogy szeretlek. Tudom. Sokszor érzem is, amikor meg nem, addig keresem.

Tök jó lett volna végszónak, de a lényeget majdnem elfelejtettem: felajánlhattam legalább és meglepődtem, hogy annyira nem is volt nehéz.

Öröm lenyomat

Sokat hallani mostanában az ember ökológiai lábnyomáról, amit a Földön hagy. Nem a legpozitívabb. Én most szeretnék egy öröm lenyomatot hagyni a kiber-térben. Szeretném leírni ide, hogy MA TÖRTÉNT VALMI JÓ. Mert erről nem szólnak a hírek. DVD-ket írtam a cég prezi anyagáról és elfogytak a kis papírborítékok, amibe tettem volna. Pedig nagyon kellett volna még egy pár darab. Erre a főnököm talált valahol még néhányat. Ez most lehet, hogy bagatel, de ha valami nagyon kell és nincs, az nehéz tud lenni. Szóval jó volt.

Igenek

Káposztásmegyeren sokszor hívnak meg minket az Atyák (Feri atya és Andor atya) igent mondani. Ez tipikusan nem a "kérsz-e még jégkrémet" szövegkörnyezetben szokott elhangozni, hanem, amikor kicsit komolyabb dolgokról van szó, amikor még másodikra is nehéz kimondani.
Nna, amikor viszont sikerül, az nagy öröm. Nem rögtön. Az ima és Jézus (élete, az, amit hiszek róla) segít, hogy azzá váljon. Mostanában sok pillanatom szól erről az örömöt fakasztó igen-mondásról.

A hétvége Ünnep volt

Persze, elsősorban a Mindenszentek miatt, de azért is, mert a Szüleimmel, és azokkal tölthettem, akik nagyon kedvesek nekem. Ez az igazi ünnep, nem?!
Jöttünk hazafelé a kocsiban, akkor még azt hittem, hogy aznap este megyek vissza Fonyódra, tele voltam a élményekkel és gondolkoztam, mit írhatnék majd ide. Nem akartam hülyeséget, csak azért, hogy teljen a g. szervere. Aztán eszembe jutott hogy egyik káposztásmegyeri Testvérem ír egy blogot, amiben az adott pillanatok apróbb és nagyobb örömeit, bánatait, nehézségeit, kegyelmeit osztja meg. Itt olvastam egyszer, hogy feltöltődött a gyerekek szeretet-tankja. Hát velem is valami ilyesmi történt.