Hazaút

Ez a címke jelöli az úttal kapcsolatos bejegyzéseket. Ahogy egymás után írtam őket, éreztem, hogy kicsit megkopott rajtuk a zománc, hiszen a pillanatot éltem akkor, most pedig mindegyik a múlté. Így van jól. Megfürödtem, azóta meg is borotválkoztam, a csoki igazi ajándék lett - számomra is - és elkezdődött életem hátralévő fele. Újabb lehetőség megélni millió és egy pillanatot. Az az egy lesz, ami után Jézus előtt állok majd, ahogy Feri atya mondta egyszer, úgy éljek, hogy ne kelljen szégyenkeznem az addigi millió másik pillanatokért. Nem gondolom, hogy mindenkinek Albániába kell mennie, hogy találkozzon Istennel. Nekem odáig kellett mennem, hogy másként térjek vissza. Hogy mély bizonyosságot szerezzek arról, amit Gondviselésnek hívnak.
Az egyébként egy érdekes tapasztalatom volt, ami végigkísért az utamon, hogy minden határon megkérdezték, egyedül utazom-e? Fáradt is voltam és folyamatosan éreztem a Jóisten közelségét, így minden alkalommal el kellett gondolkoznom, mit válaszoljak. Azt mondtam, igen, de elnézést kértem magamban, hiszen letagadtam Őt.
Mikor igent mondtam arra, hogy egyedül jövök haza, az egész egy pillanat volt végig gondolni, csak Istennel sikerülhet. És Veletek! De ez ugyanaz, hiszem, hogy az emberekben ott van Isten, ezt keresem, és időről időre meg is találom.