Vissza a világba

Tegnap egy kicsit jó volt. Jó volt a nap, jó volt a foci - rúgtam egy gólt, meg amúgy is - este meg hazafelé becsúsztam egy árokba kanyarodáskor. Behorpadt a kocsi jobb eleje, de ennél igazából százszor szerencsétlenebbül is járhattam volna, ráadásul egy kollégám is bent ült. Próbáltam magamnak önigazolást adni, még ma reggel is mérlegeltem a dolgokat, de nincs mit szépíteni: hülye voltam, vagyis nem elég óvatos. Utána meg egy nagyon nehéz telefon a nap legvégén. Igazából ezek a mai mobilok alig nyomnak néhány dekánál többet, viszont amikor az elképzeléseid, a világról alkotott képed kell, hogy megváltozzon, vagy legalább is kicsit átalakuljon percek alatt (megint, újra és újra), nehéz tud lenni. Hallod, ahogy a súlyos rozsdás vas fogaskerekek nyikordulnak, ahogy elfordulnak egymáson, kis kenésért fohászkodva. Látod Jézust kék melós ruhában, kezében az olajozóval és diplomatikus mosollyal a szája sarkán: tudod, hogy szeretlek. Tudom. Sokszor érzem is, amikor meg nem, addig keresem.

Tök jó lett volna végszónak, de a lényeget majdnem elfelejtettem: felajánlhattam legalább és meglepődtem, hogy annyira nem is volt nehéz.