ugyanazakétgyertya

Hétvégén Máriabesnyőn voltunk a Közösséggel lelkigyakorlaton. Szép volt, mély és valóságos. Gyakorlatilag fél nappal a hazaérkezés után leszakadtam a Mennyországba robogó vonatról, mint egy szenes vagon. De még aznap Isten elfogadta egy felajánlásomat és ennek nagyon örültem!
Amiért most írok: a lenti képet pénteken csatoltam. Csak úgy a neten találtam. Ez a kép ott készült :)
Ültem a kápolnában, lassan fedeztem fel a részleteket, hiszen itt még sose jártam. És egyszer csak ismerős lett a két gyertya az oltáron. Isten oltárán. Elkezdtem komolyan venni ezt az egészet. Újra.

Máriakálnok

Kálnok Mosonmagyaróvártól keletre van nem messze. Nagyon szép kis falu. Anyukám még lánykorában (Ő mondja így..) járt a Nagymamámmal és az ő kálnoki barátnőjével a szeptember 11-hez legközelebb eső vasárnapon a kis kápolna búcsújára. [írok majd erről a néniről, ha kicsit összeszedtem a gondolataimat] Régről emlékszem, ahogy az okker sárga Wartburggal Apukám vitte a Nagymamámat. Én kiszálltam a kocsiból és néztem, hogy borulnak ránk a platánok (akkor még nem tudtam a nevét, csak hogy nagyon magasak voltak a fák), hogy vezet az út a kis kápolnához.
A fák most is magasak, a kápolna is áll és most már én is ott vagyok a misén minden évben (Hál' Istennek, hiszen Ő küld mindíg meghívót). Ott mindíg történik valami. Egyik évben eleredt az eső, majd zuhogni kezdett. Ott állt a pap, a ministránsok mögötte és mindenki bőrigázott. Kimentem egy esernyővel és negyed órát álltam a pap mellett. Akkor egy néni odajött és odaadta a családi esernyőjüket. Mint a gomba mesében, a végén mindenki aláfért, még a mise könyv is. Rég volt.
Tegnap még a mise előtt rosszul lett egy idős bácsi a kórusból. Ketten közrefogták, de igazából senki nem lépett semmit. Se telefon, se segítség. Sokan észre sem vették. Elkezdett komoly lenni a helyzet, keze, arca lezsibbadt. Most a Közösség lelkigyakorlatán szó volt az életmentésről, ez még most is élt bennem. Szaladtam, apu adott telefont, mentőt hívtunk. A bácsi közben kicsit jobban lett és győzködte a feleségét, hogy minden oké. Láttam, hogy szegényke nem tud mit kezdeni vele, sajnáltam őt, mert a bácsi elég önfejű volt. Erre lezsibbadt megint. Akkor kezdte ő is komolyan venni. Beszélgettem vele is meg a nénivel is. Néptáncos hagyományőrzők, a néni nagyon kedves, a bácsin látszott, hogy valamikor nagyon daliás legény volt. Jött a mentő, Apu kiment elé, hogy betaláljon a platán soron, és elvitték a bácsit.
Hálát adtam, hogy ilyen közel vagyunk a kápolnához, Mária biztosan itt volt a közelben. Ezzel együtt nehéz volt, mert a nénit nyugtatni kellett, a bácsit meg meggyőzni, hogy hiába van jobban, ez komoly is lehet. A doki azonnal elvitte, akkor megnyugodtam, hogy jó helyen van és nem hiába hívtuk őket.
Volt még egy érdekes momentum. Apu közben a kezembe adta a kocsi kulcsot, ami nem sűrűn fordul elő.

Az Ünnepről

Ma ünnepeltünk. Virággal, süteménnyel, de ami a legfontosabb, úgy éreztem, tényleg szeretettel! Emiatt késtem közösségünk lelkigyakorlatának utolsó előkészítő megbeszéléséről, de mikor megérkeztem, békében tettük helyére a dolgokat. Sok jó testvérünk fáradozik azért, hogy szép és tartalmas napokat tölthessünk majd együtt, Jézussal köztünk.
(23:46, csak a rend kedvéért :-) )