apró jel

A napokban kaptam ezt a videót.


a néni fiától..

Nem ismertem. Munkaidő végén, a nap végén megnéztem és úgy éreztem, ismerem Őt. Vagyis nem is Őt, hanem amiről beszél, Akiről tanúságot tesz. Akiben hisz, Akire az életét bízta. Rám tört valami késztetés, hogy a fiának a gmailen magyarázzak a jelen pillanatról, az örök szeretetről, amit a srác már úgyis tud.. Mennyien vagyunk, akiket 1el többen szeretnek Odaföntről.

Istenem, milyen jó, hogy vannak Ők, hogy nem veszed el tőlünk Őket. Hogy szereted Őket és segíted Őket szeretni minket.

Ha azt hinném, messze Vagy, ha azt gondolnám, messze vannak Ők, esélyem se lenne életben maradni. De itt szeretsz köztünk, bennünk. Velük

Elképzelem

Gyuriék evezős túrán jártak. Amikor találkoztunk, megnézegettük a fényképeket.
Amikor megláttam ezt a képet, nagyon tetszett!


Ezek a képek nem tudják visszaadni azt a pillanatot. Mi késztette rá, hogy exponáljon? éppen akkor.. Ezek a kis képpontok képtelenek sugározni az ébredő tó hatalmas erejét. Mert erős. Hiába nyugszik, ahogy elterül, nagyon erős. Mindent tud a természetről.
Felkel a Nap, beindul az élet és ez az elmúló pillanat talán sosem ismétlődik meg.

A másik képet két majd' egyforma közül választottam. Ugyanott állt, amikor készültek, ugyanaz a töltés, a fák, mégis inkább ez volt, amelyik megszólított.


Ha hiszed, ha nem, ezek a képen még szarvasok is vannak. Lehet, hogy kinevetsz, de a valóságban tényleg..
A hajnal hangulata, amikor az éjjel már visszavonhatatlanul tovaszállt, normális ember még alszik ilyenkor, de a szarvasok ugye.. És a töltés, ami a hátán hordott már ki tdja mi mindent. Ezen a képen köszönnek a fák. Egymásnak köszönnek, de talán te is hallhatod, ha nagyon figyelsz.

elindult

... labor vizsgálómérnöki karrierem :)

A nélkülözhetetlen háttérrel, persze..

ebéd

3. napja dolgozom Gyurival, de már kezd kiismerni, ha figyel :)

Délelőt elkezdek éhes lenni és ez az állapot eltart egészen ebédig.

A hely, ahova járnak, egy aranyos alagsori hamizó. És amiért az egészet elkezdtem írni, az egyik dekoráció. A falakat ugyanis régi hímzett faliterítők díszítik. Az egyiken ez a szöveg áll:

"A világon legtöbbet ér Isten szava és a kenyér"

kapcsolat

Igen, ezt kerestem!! Vagyis nem.. mert nem tudtam, hogy van, aki már leírt ilyesmit.

Látok idős embereket, házaspárokat kézenfogva sétálni, akik úgy néznek egymásra, hogy még én pirulok el.

Nem hiszem, hogy ők szerencsések lennének. Ők szeretik egymást. És tudják, hogy Ő szereti őket. És ők is szeretik Őt.

És ez jó!

Belépő

Barátaim nyaralni voltak egy szigeten, ahol ellátogattak egy templomba is, aminek már a lépcsőjén szóltak nekik, hogy héé, ott jobbra van a pénztár.

Ennek kapcsán kezdtünk el beszélgetni arról, hogy például a Mátyás templomban jogos-e, hogy pént kérnek a látogatásért. Egyáltalán ki szedi be ezt az összeget?

Úgy érzem, ez a gesztus lealacsonyítja Isten házát egy sima múzeum szintjére. Ha most azt mondod, hogy de ezt is kell pl. takarítani, akkor azt mondom, igen, tudom. De egy templomnak jellemzően van egy közössége, ami, ha élő képesa megszervezni egy felsöprést hetente egyszer. Ráadásul jellemzően nincs wc, amit külön takarítani kéne.

Isten meghív a Mennyországba, és bár sokszor nem erről szól a világ, egy mise találkozása egy jelentős lépés lehet ehhez.

Mint mindent, azt a kis pénzt is Istentől kaptam, úgy, mint a szabad akaratomat, amivel dönthetek az adományozás mellett. De a Kegyelem kiáradása ingyenes, úgy tudom..

Utoljára erről a filmről

Pénteken volt a vetítés. Már, ha érdekel. Mert itt a cégnél pl. nem érdekelt senkit, pedig az elmúlt hetekben eléggé észrevehető volt, hogy nem csak a munkára koncentráltam ezerrel.

Szóval elkészült a film, a maga technikai gyengeségeivel és Isten-adta pillanataival, képeivel, hangulatával. Csütörtökön megnéztük a stábbal, pénteken pedig a meghívottakkal együtt.
Érdekes, hogy csütörtökön megkönnyebbültem, és pénteken megint.

Lezárult egy időszak a film szempontjából, egy nehéz, de szép 3 hónap, de minden kincsét továbbvisszük. Én pl. egy pólót, amit a gyerekektől kaptam, rajta egy fotóval, ami egyébként ugynott készült, ahol felvettük a werk filmet.

Vetítés

Elkészült a film. Csütörtökön megnéztük a szereplőkkel, pénteken este pedig a meghívottakkal, érdeklődőkkel.

Számomra különleges volt a készület nagyon sok pillanata, sok próbatétellel, nehézséggel és egyben örömmel is. Mindezek a vetítésen és után könnyekben és nevetésben szakadtak fel mindannyiunkból.

Egy gondolat a rábízásról. A gyerekek az utolsó előtti napig nem látták a vágott anyagot. A nyersanyagot is csak részben, azt is hang nélkül. Mégis úgy voltak vele, hogy én biztos megcsinálom és elkészül időben. Én pedig úgy voltam vele, hogy kértem az Istent, segítsen. Voltak nehéz esték, amikor már nemigen volt erőm folytatni, és akkor valahogy mégis lett.

Súlyos rábízások ezek. Mély bizalom.

Hawking szerint

Stephen Hawking szerint a túlvilág csak mese

...szerintem meg nem. Laci, szerinted?

Gondviselés

Ma rájöttem, hogy a Jóisten mennyire szereti a lomisokat.
Ott a mi környékünkön most van lomtalanítás és emberek a kocsijukban alszanak napok óta, aminek neki vannak támasztva a szerzett kincsek. Gázfőző a műszerfalon, talp az ablakban, kilógva a takaró alól. Volt olyan év, amikor Marika, a karitászosunk mesélte, hogy napokig alig evett némelyikük, most láttam az egyik ember kezében egy párizsis kenyeret.

És azóta nem esik az eső, amióta ez a kocsi az utcánkba költözött.

Minden fehér

Fehérbe öltöztek a fák,
fehér lett a város.
Szálló tollpihék,
Szép tiszta vánkos.

Gondviselő kezed mindent
fehérre festett;
Adtál a lelkemnek kabátként
egy nem fehér testet.

Nézem a fákat, nézem a várost.
Feje alá gyűrte a vánkost.
Lehetek én is fehér? - kérdem..
Hozzád hajolok és meghajtom a térdem.

pps

Meglátod egy levélben a csatolt fájlt.
Mit teszel? Hiszen száz ilyet láttál már. Tovább küldöd?
Áááá. Ki se nyitod.

Általában végig pörgetem ezeket, mert majd' mindegyikben van valami új számomra.
Ha pedig már ismerős, mert már láttam korábban, akkor mond valamit, ami éppen jókor jön abban a pillanatban.
Most is kaptam egyet; a közösségi listánkra érkezett.

"Könnyebben jutunk el a Holdba, mint a szomszéd ajtajáig."

"Megtanulzunk gyorsnak lenni, de nem tudunk várni."

Egyszer - már van, vagy 10 éve - egy tanárom küldött nekünk egy hasonlót, saját bevallása szerint nem szokta tovább küldeni ezeket. Abban az egyik bölcsesség ez volt, vagy valami hasonló:

Vedd elő a kristálypohár készletedet, mert minden nap ünnep.

Most nem én írok...

...hanem a Koncz. Amikor egyik első cikkét olvastam a neten - ha jól emlékszem, a légi mentőkről szólt, meg valahogy a halálról és az életről - úgy éreztem, nem egy átlagos indexes cikk. Azt hiszem, írtam is neki és válaszolt is. Ez évekkel ezelőtt történt.
Azóta írt sok másról, többek között autókról is.

Tegnap olvasgatom megint az újságot és beleakadtam legújabb cikkébe (elhiszem, hogy nincs időd, de mégis, olvasd el szerintem), ami egy kicsit másként szól a Karácsonyról, mint a plázák és a multik akciós szórólapjai.
Amikor olvasni kezdtem, azt hittem, Apukája motorja van a képeken. És a Nagypapám Pannóniája jutott eszembe.

"Nem kell se felhúzós vasút, se meséskönyv, se új hócipő, még tollas-rojtos indiánruha se kell, pedig azért még levelet is írattam anyámmal a nem létező amerikai rokonoknak."

30 éves volt.
Én is harminc vagyok. Legutoljára a Keresztfiammal játszottunk repülőset. Ő még nincs 2 éves. Az aggódás egy új színt kapott tegnap. Új színt, de ezek a szép színesek a Jóisten kezében vannak. És egy szó van a kifestőre írva: Gondviselés.

És talán, ami most a legfontosabb számomra, ha éppen nem vagyunk 1 hullámhosszon Apukámmal; csak be kell nyitnom az ajtón a másik szobába. És még lehet jobb.

Tisztelt Koncz Úr!

A légi mentős cikknek nem emlékszem már minden sorára, csak arra, hogy valamit látni selytetett az örök életből. Ezzel a motoros cikkel újra megajándékozott. Karácsonykor.

Köszönöm!

"hogy felemeljelek"

Egyszer már írtam Imre bácsiról itt a blogon. Időnként eszembe jut, amit nyilatkozott a róla is szóló könyvben. Leterített egy srácot és amikor be kellett volna vinnie a végső megsemmisítő ütést, a kezét nyújtotta. "Hogy felemelje". Felemelni valakit egy küzdősportban, érted?

(ugye, azért látod, hogy ez nem a nyugoggyálemerkapszegyet beállás? Nézz a szemébe..)

Ma mentem egy megbeszélésre és láttam az úton egy kisbuszt, amin ez a felirat volt. Zen Bu Kan Kempo. És milyen kisbusz volt? VW. És milyen színű volt? Kék. De jó!

Szóval, Imre bácsi, Isten éltessen, tudom, hogy jó kapcsolatban vagytok.

2 gyertya

Mindenki azt hiszi, hogy ha sok fényre van szüksége, akkor nagyon sok lámpát kell kapcsolni hozzá.
Böjte atya tudta, hogy ehhez neki (meg Istennek) elég két szál gyertya is. Újrakezdéséről elmélkedik. A teljes cikket itt találod. Csak annyit mondok, hogy megér néhány percet..

Annyiszor hallom körülöttem az emberektől, hogy ilyen meg olyan kicsi vagyok, meg nem vagyok méltó, meg hasonlók. És tök igazuk is van. Így van. És akkor mi van?!
Csaba testvér olyan szépen leírja, hogy ő Isten munkatársa. Együtt vesznek részt a világ tovább teremtésében.Teológiából hamar megbuknék, asszem, ha belemennénk részletesebben, de én tényleg elhittem, amit Jézus mondott: hogy én Benne vagyok (hiszen mindenkit magába ölelt a kereszten és szerintem azóta is minden nap így tesz) Ő pedig énbennem, hiszen meghívtam a szívembe, magamhoz veszem az áldozásban. Szóval nem apróznám el annyiból, hogy akkor most ki a frankó, és ha Ő igen, akkor én meg nem. Szüksége van rám, nekem pedig Rá; nagyon.

Küzdelemek vannak most. Biztos régen is voltak, de hát ki emlékszik azokra már.
Elhomályosítja a jelen fáradságos fájdalma. És elszim tényleg, hogy a k ü z d e l m e t kell választanom?! Elhiszem tényleg, hogy n e m r o p p a n o k össze?! Elhiszem tényleg, hogy minden pillanatban g o n d o s k o d i k rólam, amikor már azt hinném, hogy mégis hiába.

Ezt Böjte atya tollából a Szentlélek olyan szépen vetette papírra.

Semmi sem lehetetlen

Istennél semmi sem lehetetlen (Lk 1,37)
Ez a decemberi Életige.
Olvasom, mondom oké.
Hallom másoktól, mondom oké.
Anyukám olvassa nekem a papírról, mondom oké.
Egy ifi testvérünk írja a közösségi listán, hogy ez tartotta benne a lelket egész nap, mondom oké.
Egy másik ifi testvérünk nem érte el a metrót, de a vonata pont annyit késett, hogy mégis fel tudjon rá szállni, mondom oké.

De hogy egy abszolút "lehetetlen", fizikailag képtelen történést is valósággá alakít Isten a maga módján, az kész!!

Ilyenkor úgy érzed, hogy fontos vagy Neki. Hogy csak rád figyel, téged szeret, pedig vannak még annyian itt a földön. Például te. Dehát vééégteleeeeen...

szerinted?!

Szerinted leesett a hó ma reggel?
És szerinted még a nyári gumi volt a céges autón?

Nagybátyámat azzal keserítettem egész nyáron, hogy nem szereltem át a nyári gumikat az Astrán. A cégesen meg éppen hogy a nyárik maradtak fent...

Jövök reggel dolgozni, Kelenföldön már rendesen csúszott, fékút 1000, kanyarban kidobja, nem egyszerű.
Finn barátom, Antti mondta egyszer, hogy biliárdozás közben 3 lökéssel előre gondolkozik. Hát így voltam ma reggel a kocsiban én is. 3 háztömbbel előre kellett gondolkozni...

Most már a télik vannak fent. Pirelli. Csodát nem csinál, ésszel kell menni, de konkrétan harap. Próbáltam.

Szuper!

Köszönöm a Jóistennek, hogy vigyáz(ott) rám!!

lekvár

Holnap kezdődik Tahitótfaluban az Eper "lekvár" fesztivál. Eddig a hír.
Megyek a reggeli Budapest utcáin - ma elég korán kezdődött a nap - és az egyik hír a rádióban ez. Mivel a hagyományos Eper fesztivált elöntötte az árvíz, vagyis a falut, ezért most tartanak egy pót fesztivált. Nevettem örömömben, hiszen ez tök jó! Jó oldaláról fogják meg a dolgot.
Fellép többek között Kovács Kati. Eszembe jutott, mikor nyár elején kiderült, hogy az egyik amerikai sláger az ő korábbi dalának egy motívumát dolgozza fel. Add már Uram az esőt. Egy netes cikkben elemezték is a két dalt, én is meghallgattam, de hogy őszinte legyek, nem ismertem fel benne. Amiért mégis érdekes ez, Kovács Kati ezzel a dallal nyerte meg - állítólag, mert én nem láttam.. - az Táncdal fesztivált 1972-ben. Baromi nagy szárazság volt és állítólag utána néhány napig folyamatosan esett az eső.
(otthonról majd belinkelem a videot)

Értünk is...

...zarándokol Nagy Gergely barátom. Ipoytölgyesről indult és Međugorjéba tart. Mostanában éppen elhagyta Horvátországot. Kb 1 hete, hogy hazafelé menet megálltam a ház előtt és a rádió elkezdte játszani ezt a számot (3:16') Még üldögéltem és végighallgattam, mert nem ismertem és próbáltam elkapni szavakat a refrénből. Így szoktam rájuk akadni a youtube-on azután. Szóval rögtön ő jutott eszembe arról, hogy "hol fogok aludni ma este?!" ugyanis fogalmam sincs, hogy lehet egy ilyen utat - a google maps még ki sem jelzi... - 40-50 km-enként leszervezni.

Szóval, ez egy pop dal, nem biztos, hogy pont erről szól, de a zarándoklat jutott róla eszembe, és egész jó a gitár benne. Sőt, tök jó!

Vigyázz magadra Gergely!

Jó arcok

Szeretnék megosztani egy-két gondolatot ezekről az emberekről.

Ő Felső-zsolca plébánosa. Ő biztosította a szállást, vízvétel lehetőséget, péntekre egész jó kapcsolata alakult ki a csapattal.

Ő az ongai református lelkész. Keveset beszél, de nagyon jólelkű.

Marika, a lelkész asszony, mindíg aggódott, hogy kevés esz az ebéd, szeretett volna főzni, egyik
nap sikerült is neki.

Zolika: legkisebb fiuk, abszolút jó arc, ahogy a nálam 10 évvel fiatalabbak mondani szokták. Fotózott, idomította a kutyát (Bogi külön történet, a tetőről visszaguruló köveket elkapja a szájával, méteresket(!) ugrik a fára felakadt frizbiért), CS-zik (Counter Strike) és mindeközben lelkésznek készül, ha jól értettem.

Gyuszi bá' országos figura, a szó legnemesebb értelmében. Egyedül ebontott volna egy egész utcát, ha nem lettek volna ott a többiek. Belvárosi karitász vezető. Ő vezette a nagycsaládos csapatot.

Péter: csendes ember. Ez jut eszembe róla. De amikor mondott valamit, az nagyon értékes volt. Hiányolom magamból ezt a tulajdonságot. Ő vezette a másik autót.

Timike - mindenki így szólítja - az ócsanálosi polgármesteri hivatalban dolgozik, ő szervezi a szükségnek megfelelő adomány osztást a faluban és a magozott meggyből olyan lepényt sütött, hogy alig maradt hely az ebédnek szombaton.

Ő Márk. 11 éves korában kapta apukájától a traktort, amivel mi is dolgoztunk. Igaziból az övé. Ez nagyon komoly, nem?! Mikor apukája, a kertésznadrágos Laci (ld. albumban; 6. oldal lent, középen) elment, mert hívták, hogy leheljen lelket egy lerobbant bálázó gépbe, Márktól kaptunk engedélyt, hogy Lócival kezeljük a gépet.

Omshalanti Marika, akivel spontán találkoztunk csütörtök este és aki iskolákat épít az indiaai mélszegénységben. Respect!

A pillanatokat Kovács Lóránt fotózta