Gibi on board

Gibi a fedélzeten, jelentem! A srác, úgy látszik, tényleg kezd becsavarodni, így röviddel albániai útja előtt. Mielőtt még tényleg ezt hinnéd, elárulom, hogy Gibi, barátjával, Doppiaw-al együtt szereplői sok képregénybeli tanulságos mesének a Fokolárban. Két hete megajándékoztam egy lelkigyakorlatra induló kis csoportot, Gibit pedig ők ajándékozták nekem. Közel áll hozzám ez a lelkiség, táborozások, közös szilveszter emlékét őrzöm, és sok együtt megélt pillanatét. Ők nem mások, mint mások, sőt, talán mondhatom, nem is feltétlenül jobbak alapból. De van valami, ami különleges köztü(n)k: elhisszük, hogy ha szeretettel vagyunk egymás iránt, jobb lesz a világ. Konkrétan. Így jön velem Gibi az autóban, így visszük magunkkal azokat az embereket, akik szeretnek és akiket szeretek. Mert így van értelme menni, és nem így 1 métert sem lenne érdemes. Érted, a boltig se, ha nem szeretsz a szíveddel.
Az igazság az, hogy beparáztam így az utolsó előtti napra. Keresem Istent, hogy megnyugtasson és úgy indulhassak reggel. Mikor olvasgattam a neten Albániáról, felfedeztem, hogy egyetlen állami repülőterüket Kalkuttai Teréz anyáról nevezték el. Akkora kapaszkodó nekem ez a kicsi törékeny szent asszony, hogy elhatároztam, bármi, amit teszek, ahogy élek, ahogy imádkozok, úgy teszem, hogy az Ő közbenjárását kérem (tudod, emberhez akkor sem imádkozunk, ha szent, csak a közbenjárását kérheted, de azt bátran, mert nagyon közel van Istenhez. Tuti, hogy jó kezekben van a rájukbízott ima)

Legjobb az lesz, ha rendben hazaérek, és együtt nevetünk azon, hogy paráztam. Adja Isten!