Anyukámnak

Édesanyám,
ez a legfinomabb szilvásgombóc a világon!
Nézd, ott ül egy kismadár az ágon.
Ő is azt csiripeli,
a twitteren is kitwitteli.

W.W.J.D.

Szoki barátomat jól meghívtuk a genfest-re néhány hete. Vagyis Zsuzsi hívta meg, én pedig éppen ott voltam velük. Lényeg, hogy Szoki hátizsákján volt egy karkötő, elkértem és megígértem neki, hogy az Arénában visszaadom. ez a felirat volt rajta: W W J D. Tegnap tudtam meg, mit jelent, minek a rövidítése.

Mit tenne Jézus?

Tegnap találkoztunk - nem jött el a genfestre - kértem, még ne kelljen vissza adnom a karkötőt. Nem kellett :) ráadásul, amikor meglátta a kezemben a telefonomat, amit mostanában éppen egy kék befőttesgumi tart össze, hogy szét ne essen, hazaugrott a régi Nokiájáért. What would Jesus do?

4

Vicces, hogy bár sokszor beszélek róla, most mégsem tudom elkezdeni leírni az első mondatot.
Tegnap még nem volt annyira fontos nekem ez az évforduló. Videót vágtam éjszaka az albérletben (rég voltam ott) és amíg a gép dolgozott magába, nézegettem a képét a polcon. Reggel pedig, amikor beültem a kocsiba, átjárt a hajnali álmosság érzése, amit úgyse lehet elmagyarázni :) és eszembejutott egy mondat, amit gyakran mondogattunk, amikor hülyéskedtünk, talán még egy rajzfilmben láttuk valamikor régen. Ugyanaz a hangsúly, ugyanaz a röhögés utána.
Átjárt egy olyan borzongás, amit csak akkor lehet érezni, ha valakivel kapcsolatod van, ha az illető él.

Virágos néni

Azt tudtam, hogy a virágok szépek. Azt is, hogy a nénik vagy szépek, vagy nem annyira.. Azt viszont nem, hogy egy virág tehet széppé egy nénit. (A telefonomba írtam egy emlékeztetőt erről néhány hete.)
Ültem a kocsiban, vártam és közbe rádiót hallgattam. Elment mellettem egy néni a járdán, akinek nem volt szép a haja (nem volt megmosva szerintem régóta) és a lába se volt valami szép. Előttem átment az út túloldalára és a kapualjban lévő virágágyásnál - amit akkor vettem észre - beleszagolt a virágokba. Az egyiknek a szirmába teljesen beletemette az arcát. Megszépült.

Fedél

Van egy néni a Lehel téri aluljáróban. Szinte minden nap ott áll a villamosmegállóból lejövő lépcsőnél. Áll. Vagyis nem a telefonfülkék alatt fekszik, vagy a másik lépcsőnél görnyed. Néha, amikor megyek a boltba, neki is veszek valamit. Tudom, hogy nem sok, bármit is adok a kezébe. Olyankor rám néz és megköszöni. Nem sok mindent mond, hangokat szinte nem is hallok, de a olyankor a szemén látom, amit a szíve gondol. Volt, hogy néhány lépés után visszanéztem és elkenődtem, amikor láttam, hogy azt a néhány falatot odaviszi a társainak. Azt gondoltam, talán sose látja többet. Máskor elég erős vagyok és elhiszem, hogy Isten rá is gondot visel és ha ő egy falatot ad másnak, kettőt kap vissza. Azt a tekintetet, hogy miből forrásozik, azóta se tudtam megfejteni.
Minden nap egy Fedél Nélkül újságot tart a kezében, de egy napon egy ismerős arc mosolygott rám a címlapról. Ő Simon András grafikus művész, akinek ugyancsak nem evilágbéli forrásból fakad a mosolya, és akinek Gondviselésbe vetett hitét már sok tanúságtételből megismerhettem.

Olympia

Az előbb néztem meg a Kína - Dél-Kórea röplabda meccset, amit a TV felvételről közvetített. Izgalmas volt ez a mérkőzés, de sajnos nem tudtam úgy nézni, ahogy akár még 4 éve is izgultam volna valamelyik csapatért.
A fb üzenőfalon egy hete írkáltak arról, amit a megnyitóról gondoltak. Nem mennék bele, főleg nem idéznék a kommentekből. Nekem egyszerűen csak nem állt össze a kép, nem jött át az üzenet. Arra gondoltam, hogy ha a bekerülés költségének csak egy töredékét fordítják értelmes célokra.. De ilyen még véletlenül se történik egy olyan világban, ahol egy cég takarítását kiszervezik egy alvállalkozónak, mert akkor másik költséghelyről megy a kifizetés, és az úgy már más.
Nem kerültek el azok a hangok, amik Dél-Kórea mostani röpis ellenfeleinek és északi szomszédainak megfélemlítéseiről szólnak, arról, hogy mi lesz, ha nem a legfényesebben fénylő éremmel térnek haza. Ezért nem tudtam eldönteni, kinek szurkoljak a mai meccsen. Dél-Kóreának, mert sötétkékben játszanak és a kék a kedvenc színem, vagy a kínaiaknak, hiszen legbelül nem akarok nekik rosszat, hogy megszólják, bántsák őket.
És akkor vissza a magyar vizekre. Hogy mi megy itthon tudósító újságírás címszó alatt, az kééész..
Egy úszó nem engedheti meg magának azt, hogy ne legyen jó napja, hogy ne működjön a karja. Először úgy ültetik fel őket a repülőre, hogy szinte már a nyakukba akasztják az érmet, azután pedig nem ismernek jóizlést, amikor tudósítanak a selejtezőkről. Ezek a fiúk és lányok az ország legjobb úszói. Azért vannak ott az olimpián, ha jól tudom. Akkor meg miért húzza a száját valaki, és miért beszél butaságokat, aki talán még a medence végéig se bírná a tempózást?

A kard aranyunk közvetítését a rádión hallgattam élőben, a TVben pedig az összefoglalót láttam. Szándékosan nem idézek egyéb írásokat, linkeket, ahol azzal foglalkoznak, hogy egy kiégett sztár műsorvezető mit gondol egy ország előtt megát a meghatódottságtól elsíró igazi sportoló szakkommentátorról.
Az úszó srácokért nagyon drukkoltam, volt közvetítés, ami kedvéért abbahagytunk egy jó beszélgetést és bementünk a TV elé.

Hát, ilyen az én olimpiám.

Ima

Tényleg nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú kihagyás után Istenről fog szólni az első bejegyzésem. Annyi minden történt! Éli világát a Családunk, cseperedik a kis Keresztfiam, jó zenéket hallottam, foglalkoztat a LEGO, meg sokminden más. Vasárnap viszont meghívtak a Testvérek engem is a Mária Rádióba a Rózsafüzér imádságra. Vannak imacsoportok nálunk, de az apropóját igazából az Élő Rózsafüzér zarándoklat kis szervezőcsapatának léte adta. De hülye mondat..
Bemész és azt hiszed, hogy attól, mert egy keresztény rádióban vagy, már rögtön a Mennyország. Egyrészt nem, pedig de. Érdekesek az emberek, félig vicces, ahogy a nyugdíjas önkéntesek is éppen olyanok mint a nyugdíjas nem önkéntesek. De nélkülük nem menne. És eleve elkezdtem imádkozni azért, hogy ne rontsam el élesbe. 2 in 1. Valamit tudnak. Szép volt!