Úgy látszik..

..a kiállítás nem csak arról szól, hogy itt ülök a standon. Most igen, mert pont írok, de komolyan, többet ültem kocsiban a városban, mint itt a széken. Elmentem dél előtt a kocsinkért, pont a legnagyobb forgalomban. Izgalmas volt, nehezebb közlekedni, mint Bulgáriában, még szabálytalanabbak az emberek, észnél kell lenni, főleg, ha követsz valakit. Most látom, hogy mindjárt három óra és még nem ebédeltem. Utoljára reggel voltam éhes. Holnap átmegyünk Szófia mellé egy kis városba tárgyalni. Hosszú út, de nappal tesszük meg, állítólag szép lesz.
Sokszor gondolok az imákra, amik kísérnek. Nem írom külön fejezetbe, de talán fontos annyira, hogy ide kerüljön: megtapasztaltam, hogy egyedül marha gyenge vagyok, hamar elérek a határaimra, ébrenlét, nyelvtudás, tájékozódás, akár egészség. De ha elhiszem, akár egy töredékét annak, mire képes Isten az imákkal, megörülök, hogy jó kezekben vagyok. Ez talán a legnagyobb lépés, amit életemben meg kell tennem, hogy belássam, kell Valaki, aki erősebb nálam, aki jobban tudja a dolgokat nálam, de Vele együtt működik a dolog. Nem olvastam vissza, de lehet, hogy kicsit zavarosak a gondolatok, a fáradtság miatt. Elnézést. A lényeg benne a Jóisten és a szeretete, amit emberi szíven keresztül érzek most leginkább.