Stan és Pan

Ma sokat gondolkoztam, hogy mit írjak címnek ide, nehogy megbántsam ezzel ezeket a remek fiúkat. Szóval, van két biztonságiőr srác a pavilonunkban. Rögtön az első nap kihúztuk náluk a gyufát, mikor vasárnap este még fél tízkor is csináltuk a standot. Azután a héten többször, amikor a magyarok jó része éppen nálunk érezte jól magát fél órával zárás után is. Én semmi mást nem tettem, mint hogy köszöntem nekik minden reggel, meg amikor elmentem mellettük ebédkor, vagy mosdóba menet. Ma a nap legnagyobb részében egyedül voltam a standon, mert a két főnököm a tolmácsunkkal gyárlátogatásra mentek. Egyszer csak jön az egyik srác, a köpcös, és kérdezi, hogy vagyok, mi a helyzet. Mondom, fáradtan. Egész eddig meg voltam győződve, hogy én vagyok a legfáradtabb a világon, de legalább is itt Plovdivban. Erre mondja, hogy hát igen, ők 12 órát nyomnak állva. És nincs este nagyon finom vacsora, amire lehet egész nap gondolni, ezt én teszem hozzá. Adtam neki a hűtőből egy kólát, meg még egyet a barátjának, aki a keskenyebb fejű, magasabb. Mivel sokat ittam, egy idő után elkezdett sürgető lenni az érzés, hogy most bizony menni kell. De hogyan, ha nincs senki. Egyik laptop kint, telefonok kint, csomó cucc kint. Arra jön a srác. Kérdezem tőle, nem sétálgatna kicsit itt a stand előtt, mert mindjárt bepisilek. Mindezt du. 2-kor. Elszaladtam, mire visszajöttem, ott könyökölt lazán a kis pultunkon. Engem meggyőzött, itt egy fogpiszkálót nem lehetett volna elvinni. És tudom, hogy nem a kóla miatt csinálta és ez a lényeg!