Zenéről, örök életről

A héten volt egy műsor az m1-en, napjaink pop zenéjéhez kapcsolódó halálesetekről szólt. Ez volt az, ami miatt leírom egy korábbi gondolatomat.
A műsorban az első Homonyik Sándor dala, az Álmodj királylány volt, amit a 17 évesen elhunyt Molnár Csilla emlékére írtak egyik zenész társával. Rögtön felveti a kérdést, hogy van az a világban, hogy egy lány ilyen fiatalon végetvet az életének, miután szépségkirálynővé választották. Emlékszem, amikor 8 évesen a nyáriszünetben a nagyszüleim utcájában bicikliztem fel le és valamelyik házból ez a zene bömbölt. Ahogy az énekes azt énekelte: kilálylány, l-el.
A második a Karthago volt, Takáts Tamásékkal, akik megírták a Requiemet, egyik koncertjükön elhunyt rajongójuk emlékére. "Volt egy fiú...Elindult a fiú a fények útján".
Végül az EDDA. Kun Péter emlékére született a Lelkünkből c. dal. "Lelkünkből szól ez a dal...Örökre velünk marad, őrizzük mosolyodat..."
Mindegyiket szerettem, dúdolgattam, de egyikről sem tudtam, miért születtek. Most pedig semmi kétségem, hogy a Jóisten segített ezeknek a zenészeknek jó számokat szerezni, mert tiszta volt a szándékuk. És a korábbi gondolat.
Sillye Jenő bácsi, Közösségünkben élő zenész, aki dalain kívül már hat misét is szerzett, idén nyáron megírta a hetediket. Ez gyászmisékre készült, de egyáltalán nem lehangoló. Az Örök életre való meghívásról szól! Jövő hétfőn, szeptember 28-án lesz az ősbemutatója, de ne keseredj el, ha nem hallhatod most. Itt Káposztáson még egy párszor fel fog csendülni és tudom, hogy ez fog erőtadni sokunknak, ha feltesszük a kérdést: miért..?