67m 2mp alatt. Egyszer pilledtem el autópályán, de utána egész hazáig ezen gondolkoztam. Egyik, hogy mekkora utat tettem meg közben, másik, hogy most már valóban megértem azokat, akik megélték, hogy örülni tudnak annak, amit Mástól kaptak. Amikor tényleg nem rajtad múlik, de kapsz még egy esélyt. Kezdened kell vele valamit, hogy értelmet adj az új életnek.
Szeretnék egyszer írni arról, mit gondolok az Isten akaratáról, amiről annyit beszélünk Káposztáson. De azt hiszem, még nem látom annyira egyszerűnek, mint amilyen. Nagy utakat jártam be (képletesen és a valóságban is), hogy megkeressem, mit akar velem Isten. Mostanában kezdem úgy látni, hogy ez mindennél egyszerűbb: azt, hogy szeressek. És úgy érzem, ez valahol az értelme. Szeretnék egyszer tisztán látni.
szeretetté válás
13 éve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése