A fák most is magasak, a kápolna is áll és most már én is ott vagyok a misén minden évben (Hál' Istennek, hiszen Ő küld mindíg meghívót). Ott mindíg történik valami. Egyik évben eleredt az eső, majd zuhogni kezdett. Ott állt a pap, a ministránsok mögötte és mindenki bőrigázott. Kimentem egy esernyővel és negyed órát álltam a pap mellett. Akkor egy néni odajött és odaadta a családi esernyőjüket. Mint a gomba mesében, a végén mindenki aláfért, még a mise könyv is. Rég volt.
Tegnap még a mise előtt rosszul lett egy idős bácsi a kórusból. Ketten közrefogták, de igazából senki nem lépett semmit. Se telefon, se segítség. Sokan észre sem vették. Elkezdett komoly lenni a helyzet, keze, arca lezsibbadt. Most a Közösség lelkigyakorlatán szó volt az életmentésről, ez még most is élt bennem. Szaladtam, apu adott telefont, mentőt hívtunk. A bácsi közben kicsit jobban lett és győzködte a feleségét, hogy minden oké. Láttam, hogy szegényke nem tud mit kezdeni vele, sajnáltam őt, mert a bácsi elég önfejű volt. Erre lezsibbadt megint. Akkor kezdte ő is komolyan venni. Beszélgettem vele is meg a nénivel is. Néptáncos hagyományőrzők, a néni nagyon kedves, a bácsin látszott, hogy valamikor nagyon daliás legény volt. Jött a mentő, Apu kiment elé, hogy betaláljon a platán soron, és elvitték a bácsit.
Hálát adtam, hogy ilyen közel vagyunk a kápolnához, Mária biztosan itt volt a közelben. Ezzel együtt nehéz volt, mert a nénit nyugtatni kellett, a bácsit meg meggyőzni, hogy hiába van jobban, ez komoly is lehet. A doki azonnal elvitte, akkor megnyugodtam, hogy jó helyen van és nem hiába hívtuk őket.
Volt még egy érdekes momentum. Apu közben a kezembe adta a kocsi kulcsot, ami nem sűrűn fordul elő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése