A szunnyadó Balaton

Múlt hét csütörtökön elég későn végeztem a munkával. Hazafelé tartottam, mikor eszembe jutott, de régen voltam lent a parton. Mikor előző alkalommal mentem, már akkor sem volt senki rajtam kívül, hát most sem volt tömeg. Lehajtottam a kocsival a parkolóba, lesétáltam a vízhez és úgy láttam, ahogy még soha. Aludt. Eszembe jutott nagypapám, ahogy szundított egyet ebéd után, mi pedig Öcsémmel csak osontunk a szoba előtt, mamám csitító tekintetétől kísérve.
Pont ilyen volt a Balaton. Csendesen aludt. Álltam és elképzeltem, ahogy egy fohászomat, egy imádságot ez a nagy víztükör feltükrözhet a Mennyországba. Hirtelen úgy éreztem, bármit kérhetek! Rendet tettem a gondolataimban, hiszen, ha akad valami kuszaság benne, a Jóisten azt is teljesen hallja, nem csak az imát. Békesség volt (bennem is).