Megyek, amerre visz az út..

"Azóta én sem kérdezem,
Mivégre és hogyan,
Megyek, amerre visz az út,
Csak el ne hagyj, Uram!"

Jöttem vissza szerda reggel. Most nem aludtam tovább, mint korábban egyszer, kétszer, 6 után már a kocsiban ültem. Van egy hangulata korán reggel végigmenni a Rakparton. Az autópálya sima volt, csak a 39. km kőnél kezdett el egyre több hó lenni a belső sávban. Ez a néhány centi éppen arra elég, hogy megvezesse a kocsi elejét egy sávváltásnál. 120 fölött mentem szinte végig, mert le szerettem volna érni 8-ra. Ment Jenő bácsi Új tavaszért albuma, amit már 5 éve nagyon szeretek, dúdolgattam, néhány számot pedig hangosan énekeltem, ahogy szoktam :-)
A fenti rész a "Csipkebokor"-ból van, ahol Isten Mózessel, Illéssel, Jónással, végül pedig fiával, Jézussal beszélget arról, hogy Isten akarata nem mindíg egyezik elsőre a mi elképzeléseinkkel, mégis hihetetlen távlatokat nyit belegondolni ezek mélységébe. Szóval, "amerre visz az út", amikor egy kisbusz rámhúzta a kormányt (elaludt?) a külső sávból és majdnem nekem jött, nem tudom, hogy vett észre, mindenesetre nagyon megijedt, mert visszarántotta a kormányt. A másodperc töredéke alatt világossá vált, hogy se hirtelen fékezni, se nekem elrántani a kormányt nem érdemes, mert a havon egy pillanat alatt a szalagkorláton vagyok. Mentünk tovább, én meg azon gondolkoztam, amin már egy párszor, hogy hogyan kezeljem azokat a helyzeteket, amikbe nincs beleszólásom. Elgondoltam, ha lesz családom (Anyu, Apu, értsétek jól, légyszi' ) mit mondok nekik? Hogy ne aggódjatok, nem lesz semmi baj?? Nem igaz, mert akár nekem jöhet egy kocsi. Tudod, hogy bármi történhet. Telt múlt az idő, már csak 15 km volt a lehajtóig, amikor látom, hogy egy kamion kiindexel, mondom, ne má' itt jövök tök normálisan. Mintha meghallotta volna, visszavette a jelzést, ki se mozdult. Közben mellé értem, lassan lehagytam és éppen az előtte haladó kamion mellett mentem, amikor az konkrétan elindult felém. Mondom gyorsan, az a kisbusz észrevett, de ennek esélye sincs a hóesésben 15 méterről. Nem fékeztem, csak leugrottam a gázról és mondtam valamit hangosan. ÉS VISSZAMENT!! Nem tudom, hogy történt. Hihetetlen volt mindent egyszerre megtapasztalni: hogy kicsi vagy, hogy vigyáznak rád, mész, mert MENNED KELL, és innen tudod meg, hogy tényleg KELL-E? Pont előtte gondoltam bele, ha a kisbusz letolt volna, mit mondanának az emberek: sokat megy mostanában, esett is a hó, siet (relatív, 120-130) csak idő kérdése volt, mikor történik valami. De az élet nem statisztika. Érted? NEM STATISZTIKA!! Se egy baleset, se a házasságok, semmi. A statisztika csak leképezése a múltnak. A jelenről Isten dönt (persze, azért Te is kellesz hozzá, tudod: 'szabad akarat' ) és szerda reggel úgy döntött, hogy leérhetek Fonyódra. Köszönöm és mondhatom, nem tétlenkedtem azóta. Hiszen valamiért csak jönnöm kellett, nem?!