Jó arcok

Szeretnék megosztani egy-két gondolatot ezekről az emberekről.

Ő Felső-zsolca plébánosa. Ő biztosította a szállást, vízvétel lehetőséget, péntekre egész jó kapcsolata alakult ki a csapattal.

Ő az ongai református lelkész. Keveset beszél, de nagyon jólelkű.

Marika, a lelkész asszony, mindíg aggódott, hogy kevés esz az ebéd, szeretett volna főzni, egyik
nap sikerült is neki.

Zolika: legkisebb fiuk, abszolút jó arc, ahogy a nálam 10 évvel fiatalabbak mondani szokták. Fotózott, idomította a kutyát (Bogi külön történet, a tetőről visszaguruló köveket elkapja a szájával, méteresket(!) ugrik a fára felakadt frizbiért), CS-zik (Counter Strike) és mindeközben lelkésznek készül, ha jól értettem.

Gyuszi bá' országos figura, a szó legnemesebb értelmében. Egyedül ebontott volna egy egész utcát, ha nem lettek volna ott a többiek. Belvárosi karitász vezető. Ő vezette a nagycsaládos csapatot.

Péter: csendes ember. Ez jut eszembe róla. De amikor mondott valamit, az nagyon értékes volt. Hiányolom magamból ezt a tulajdonságot. Ő vezette a másik autót.

Timike - mindenki így szólítja - az ócsanálosi polgármesteri hivatalban dolgozik, ő szervezi a szükségnek megfelelő adomány osztást a faluban és a magozott meggyből olyan lepényt sütött, hogy alig maradt hely az ebédnek szombaton.

Ő Márk. 11 éves korában kapta apukájától a traktort, amivel mi is dolgoztunk. Igaziból az övé. Ez nagyon komoly, nem?! Mikor apukája, a kertésznadrágos Laci (ld. albumban; 6. oldal lent, középen) elment, mert hívták, hogy leheljen lelket egy lerobbant bálázó gépbe, Márktól kaptunk engedélyt, hogy Lócival kezeljük a gépet.

Omshalanti Marika, akivel spontán találkoztunk csütörtök este és aki iskolákat épít az indiaai mélszegénységben. Respect!

A pillanatokat Kovács Lóránt fotózta