Tegnap felszálltam a villamosra. Volt hely, le is ültem. Pár megállóval arrébb felszállt egy néni. Nehezen mozgott, meg gondolom, melege is volt szóval minden oka meg lett volna, hogy elhúzza a száját, mikor leült hozzám és a térdemtől alig fért el, pedig behúztam. Mondtam? bocsánat. Nézett, békés arca volt, mosolygott egyett és azt mondta: elférek. Neki szeretném küldeni ezt a számot!
Törőcsik-Garas: Várj (Demjén) (3:18')
csak még 1 dolog ehhez: 2:15'-nél én azt mondom: De van.
És ilyen nénik kellenek, meg jófej bácsik, akik a térdükre ültetik a gyerekeket, mint a Mikulás és nekik meg leesik az álluk, mikor mesél. Hallottál már olyat, hogy de jó szövege van az öregnek? Hát igen, és azok a ráncok, amik azalatt mélyültek, miközben megélték a maguk gyerekcsínyeit, a tűző napon végzett munkát, a menekülést és bújkálást, esetleg harcot a háborúban, a házastársuknak kimondott millió - sokszor néma - szeretet-igenüket és az unokák érkezését.
Sziasztok!
Ti már odafönt vagytok. Ha már minden mennyei lepényt megsütöttetek, ha már minden aranytojást tojó tyúkot megetettetek, ha nincs több lyukas zokni, amit elhordtak az angyalok és Szt Péter Pannóniája is pöpec, kérlek, mondjatok el egy fohászt értem, értünk!
Még találkozunk. Szeretlek Titeket!
szeretetté válás
13 éve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése