Most nem én írok...

...hanem a Koncz. Amikor egyik első cikkét olvastam a neten - ha jól emlékszem, a légi mentőkről szólt, meg valahogy a halálról és az életről - úgy éreztem, nem egy átlagos indexes cikk. Azt hiszem, írtam is neki és válaszolt is. Ez évekkel ezelőtt történt.
Azóta írt sok másról, többek között autókról is.

Tegnap olvasgatom megint az újságot és beleakadtam legújabb cikkébe (elhiszem, hogy nincs időd, de mégis, olvasd el szerintem), ami egy kicsit másként szól a Karácsonyról, mint a plázák és a multik akciós szórólapjai.
Amikor olvasni kezdtem, azt hittem, Apukája motorja van a képeken. És a Nagypapám Pannóniája jutott eszembe.

"Nem kell se felhúzós vasút, se meséskönyv, se új hócipő, még tollas-rojtos indiánruha se kell, pedig azért még levelet is írattam anyámmal a nem létező amerikai rokonoknak."

30 éves volt.
Én is harminc vagyok. Legutoljára a Keresztfiammal játszottunk repülőset. Ő még nincs 2 éves. Az aggódás egy új színt kapott tegnap. Új színt, de ezek a szép színesek a Jóisten kezében vannak. És egy szó van a kifestőre írva: Gondviselés.

És talán, ami most a legfontosabb számomra, ha éppen nem vagyunk 1 hullámhosszon Apukámmal; csak be kell nyitnom az ajtón a másik szobába. És még lehet jobb.

Tisztelt Koncz Úr!

A légi mentős cikknek nem emlékszem már minden sorára, csak arra, hogy valamit látni selytetett az örök életből. Ezzel a motoros cikkel újra megajándékozott. Karácsonykor.

Köszönöm!