Eleinte sokan hívtak, néhányan meg is nézték, aztán semmi hír róluk. Két hete felhívott valaki, egy érdeklődő. Megnézte volna, de nem talált ide, én meg nem tudtam kiállni a templomkertből, mert a kapuban felejtette valaki a kocsiját. Tegnap előtt végül találkoztunk, ez az illető meg is vette volna már a parkolóból. Egyszerűen annyira sűrű a hét, hogy nincs idő megkötni a szerződést.
Egyedül alig mentem vele, talán csak akkor, amikor a Golf lakatosnál meg fényezőnél volt. Voltunk vele a hittanosokkal falat mászni, táborban, Ipolytölgyesen, Kecskeméten a Gen Rosso koncerten, a varrócskás nénikkel árusítani, egyszer még a Közös pontosokat is levitte a Szigetre, a Német Lászlósokkal egyszer Kassán a magyar színházban (törött tűgörgős csapággyal teljesítette a távot) és nem tudom, még hol jártunk együtt. És az egész azzal indult, hogy egy gerezd diót találtam a lökhárítóján, amikor a szadai lelkész megmutatta a kocsit. (Előtte egy héttel sokszor hallottam ezt a szót Rómában, a vetítésen nagy betűvel írva. Dio)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése