2010. augusztus 23., hétfő

cím nélkül

A mai hírekben 3 olyan dolog volt, amit most ide is befűzök.
Az egyik hír, másik hír és a harmadik hír.

Ez a dal NEKIK szól, mindannyiuknak. a dal (3:19')

Nem szeretem a háborút, sőt, egyáltalán nem is értem. Ha valakit a halála után léptetnek elő, változik valami? Én fel sem tehetem a kérdést, hogy volt-e értelme, hiszen ő hitt benne. Akkor pedig volt. Hajnalban útnak indultak a konvoj, a többiek talán már meg is érkeztek, ő viszont még úton van. Isten vele!
A chilei bányászokkal az a baj, hogy ha bárki vesz egy gyűrűt, ami aranyból van, olyan, mintha ott állna a bánya bejáratánál. Csak kívülről. Még élnek ezek az emberek, kitartanak. Próbáltam elképzelni, de nem tudtam. Tartsatok ki!
Amit Kemény Dénes edző a fiaival művel, az már nem is sport. Metakommunikáció. Bevállalt újakat, kockáztatott, ők persze gyengébbek voltak a nagy elődöknél, és láss csodát, mostanra összeszedték magukat. Jó lesz ez!

1 megjegyzés:

  1. Isten vígasztalása,szabadítása legyen a gyászolókkal,és a sérültekkel. Kemény Dénes a szó jó értelmében fanatikus-de hát ezért fantasztikus Edző!

    VálaszTörlés