hát igen

Apukám mondta, hogy helyenként vannak helyesírási hibák. Szóval elnézést!

Egy néninek

Tegnap felszálltam a villamosra. Volt hely, le is ültem. Pár megállóval arrébb felszállt egy néni. Nehezen mozgott, meg gondolom, melege is volt szóval minden oka meg lett volna, hogy elhúzza a száját, mikor leült hozzám és a térdemtől alig fért el, pedig behúztam. Mondtam? bocsánat. Nézett, békés arca volt, mosolygott egyett és azt mondta: elférek. Neki szeretném küldeni ezt a számot!

Törőcsik-Garas: Várj (Demjén) (3:18')

csak még 1 dolog ehhez: 2:15'-nél én azt mondom: De van.

És ilyen nénik kellenek, meg jófej bácsik, akik a térdükre ültetik a gyerekeket, mint a Mikulás és nekik meg leesik az álluk, mikor mesél. Hallottál már olyat, hogy de jó szövege van az öregnek? Hát igen, és azok a ráncok, amik azalatt mélyültek, miközben megélték a maguk gyerekcsínyeit, a tűző napon végzett munkát, a menekülést és bújkálást, esetleg harcot a háborúban, a házastársuknak kimondott millió - sokszor néma - szeretet-igenüket és az unokák érkezését.

Sziasztok!

Ti már odafönt vagytok. Ha már minden mennyei lepényt megsütöttetek, ha már minden aranytojást tojó tyúkot megetettetek, ha nincs több lyukas zokni, amit elhordtak az angyalok és Szt Péter Pannóniája is pöpec, kérlek, mondjatok el egy fohászt értem, értünk!

Még találkozunk. Szeretlek Titeket!

Új szemmel

Csütörtökön meghívtam egy hajléktalant inni. Az történt, hogy éppen szálltam be a kocsiba, mikor megláttam, hogy kukázik mellettem. Gondoltam, hogy szomjas lehet, mert én is az voltam. Nem jutott eszembe, amit annyiszor mondanak jó-keresztény körökben, hogy vegyünk valamit a boltban, bármit, csak pénzt ne adjunk. Emlékszem, amikor jó 10 évvel ezelőtt egy régi 200-ast (abban állítólag annyi ezüst volt, hogy 700 Ft volt az értéke és Deák volt a hátulján) adtam egy embernek a Nyugati aluljáróban, mert szimpatikus volt, és megígértettem vele, hogy nem alkoholt vesz. Most azt mondom, ezegyszer mindegy. Ebben a melegben essen jól neki valami! És örült és mosolygott ez az ember.
(tavasszal a kisbusszal álltam meg a Nádor utcában, mikor arra jött három bizalomgerjesztő figura és kértek pár forintot. Mondtam, nincs nálam, ami igaz is volt - szerintem meglátták a kocsit és elhitték - viszont szép napot kívántam. Megköszönte és Isten áldását kívánta. Ami miatt az egészet megjegyeztem, az volt, hogy mondta a bácsi: nem MIG29-esre gyűjtök...)
Többször volt olyan, hogy hihetetlen nyomorúságos sorsokat tükröző arcok derültek fel egy kósza pillanatra egy sportszelettől, vagy egy fél zacskó keksztől. Voltak, akik imádkoztak értem. Ez nagy kincs.
Szóval új szemmel; ezzel az elhatározással indultunk egyik reggel a fokoláros táborban Pécsen.

Móvár

Ez volt régen a távolsági buszra írva. Mosonmagyaróváron vagyok Unokahúgomnál. Egy órája még kis Keresztfiaméknál boldogítottuk egymást.
Unokaöcsém, Jocó 7 zsák ruhát gyűjtött össze a családban meg kollégáktól és ultimátumot kaptam, hogy na akkor most hozzam el. - mivel olvassa, jelzem, hogy csak viccelek, nem volt ultimátum.
Ngynéném vacsorával várt Rajkán. Két tányér rakott krumpli után beszélgettünk arról, hogy indulás előtt még, ugye eszek egy falatot?!
Utána mentem be Óvárra, ahol meglestem a fürdetést, kicsit beszélgettünk az élet dolgairól, végülis felnőttek vagyunk(?).
Most meg Unokahúgom tereget én meg nyomot hagyok a cyber térben, mert örülök, hogy meglátogathattam Őket! Itt alszom és csak holnap hajnalban indulok haza. Üdv a szülővárosomból: Mosonmagyaróvárról!

most

Akkor legyen még egy zene (3:12'), ez most éppen szombat reggelről. A dal címe, mint kiderült: Airplanes, bár felőlem lehetne talicska, zongora, vagy akár kiskacsa is. Számomra a lényeg a refrénben elhangzó 'wish, right now' valami olyasmi, hogy most rögtön akarom! Mekkora hülyeség ezt mondani! Hányszor álltam sorba' a pénztárnál, amint egy gyerek sikítva nyúlt a nyalóka, vagy a gumicukor felé.
Hányszor mondtam Istennek én is ilyen-olyan dramaturgiával, hogy hogyan akarok boldog lenni MOST. Mit gondolhat vajon ilyenkor? Azt, amit én a pénztárnál?
Nem, azt hiszem, nem. Ő szeret engem. Valahol ezt érzem, amikor megkérdezik, hogy vagyok és nem tudom azt mondani, hogy szxrul. Mert jól vagyok.
Olyan pillanatokban ér 1 ajándéka, mikor nem is számítanék rá. Akár egy széken ülve. Csak én vagyok olyan nem-tudom-mi, hogy nem kapcsolok azonnal. Ilyenkor az ember elül a székről egy másikra és csak utána gondol bele, reméli, hogy nem változott azóta az ülésrend. Barátooom, téged nagyon szeret az Isten!
És ez nem fogy el, mint a gumicukor.

Értünk is...

...zarándokol Nagy Gergely barátom. Ipoytölgyesről indult és Međugorjéba tart. Mostanában éppen elhagyta Horvátországot. Kb 1 hete, hogy hazafelé menet megálltam a ház előtt és a rádió elkezdte játszani ezt a számot (3:16') Még üldögéltem és végighallgattam, mert nem ismertem és próbáltam elkapni szavakat a refrénből. Így szoktam rájuk akadni a youtube-on azután. Szóval rögtön ő jutott eszembe arról, hogy "hol fogok aludni ma este?!" ugyanis fogalmam sincs, hogy lehet egy ilyen utat - a google maps még ki sem jelzi... - 40-50 km-enként leszervezni.

Szóval, ez egy pop dal, nem biztos, hogy pont erről szól, de a zarándoklat jutott róla eszembe, és egész jó a gitár benne. Sőt, tök jó!

Vigyázz magadra Gergely!

Jó arcok

Szeretnék megosztani egy-két gondolatot ezekről az emberekről.

Ő Felső-zsolca plébánosa. Ő biztosította a szállást, vízvétel lehetőséget, péntekre egész jó kapcsolata alakult ki a csapattal.

Ő az ongai református lelkész. Keveset beszél, de nagyon jólelkű.

Marika, a lelkész asszony, mindíg aggódott, hogy kevés esz az ebéd, szeretett volna főzni, egyik
nap sikerült is neki.

Zolika: legkisebb fiuk, abszolút jó arc, ahogy a nálam 10 évvel fiatalabbak mondani szokták. Fotózott, idomította a kutyát (Bogi külön történet, a tetőről visszaguruló köveket elkapja a szájával, méteresket(!) ugrik a fára felakadt frizbiért), CS-zik (Counter Strike) és mindeközben lelkésznek készül, ha jól értettem.

Gyuszi bá' országos figura, a szó legnemesebb értelmében. Egyedül ebontott volna egy egész utcát, ha nem lettek volna ott a többiek. Belvárosi karitász vezető. Ő vezette a nagycsaládos csapatot.

Péter: csendes ember. Ez jut eszembe róla. De amikor mondott valamit, az nagyon értékes volt. Hiányolom magamból ezt a tulajdonságot. Ő vezette a másik autót.

Timike - mindenki így szólítja - az ócsanálosi polgármesteri hivatalban dolgozik, ő szervezi a szükségnek megfelelő adomány osztást a faluban és a magozott meggyből olyan lepényt sütött, hogy alig maradt hely az ebédnek szombaton.

Ő Márk. 11 éves korában kapta apukájától a traktort, amivel mi is dolgoztunk. Igaziból az övé. Ez nagyon komoly, nem?! Mikor apukája, a kertésznadrágos Laci (ld. albumban; 6. oldal lent, középen) elment, mert hívták, hogy leheljen lelket egy lerobbant bálázó gépbe, Márktól kaptunk engedélyt, hogy Lócival kezeljük a gépet.

Omshalanti Marika, akivel spontán találkoztunk csütörtök este és aki iskolákat épít az indiaai mélszegénységben. Respect!

A pillanatokat Kovács Lóránt fotózta