Garázst festettünk

Ma délelőtt hazajöttem. Tudtam, hogy a szüleim betervezték a garázs kifestését. Délután nekiálltunk és sötétedésig szépen befejeztük. Nagyon jó volt ránézni, mikor kész lett. Apukám azt mondta, hogy szinte vakította, mikor beállt a bekapcsolt fényszórókkal. Apukám a polcokat szerelte le-fel, anyukám az ecsettel tett-vett én meg a hengerrel toltam. Két éve egy barátomnál festettünk ki hárman (Ati, Gyuri és én) egy hétvége alatt, mondjuk abban benne volt egy szombat esti fürdés a Velencei tóban, ami ma hiányzott. Lényeg, hogy a szüleim örültek és én is.
A garázsról még annyit, hogy 20 éve szerettek volna egyet. Apukám azért, hogy beállhasson a kocsival, anyukám meg ezt-azt berakni. '87-ben egy másfél szobás lakásból költöztünk, és az volt a kérdés, hogy szekrénysor a nagyszobába, vagy garázs bérleti jog. Mikor nyáron meglett a garázs, nem volt nagy felhajtás, újongás, csak egyszerűen nagyon örültek neki.

A jókedvről

Vacsoráztunk, a híradó után még ment a tévé, pont egy kutyaeledel reklám: 'a kutyák egészsége és jókedve a pocakban kezdődik.' Mondom, hogy az enyém is ott kezdődik. De én nem vagyok kutya. Pedig de szerettem volna az lenni. Emlékszem, mikor gyerek koromban a papáméknál voltunk hétvégén és vasárnap délután indulni kellett haza. Nekem még nem volt készen minden leckém, lehet, hogy egy verset is meg kellett még tanulni, meg a dolgozatra is készülni. Na, olyankor irígykedve néztem Morzsit, hogy ő itt maradhat egész héten, csak szaladgál, meg alszik. Néhány éve ütötte meg a fülem az a gondolat, hogy Isten azzal emelte ki az embert az állatvilágból, hogy szabad akaratot adott neki. Elcsodálkoztam, hogy ennyire szeret. Egy állat sose gondolkozik ilyesmin, ő csak él, szigorú törvények szerint, továbbadja az életet, azután meghal. Se neve, se emléke pl. egy bogárnak, vagy egy madárnak. Erre itt vagyok én, eldönthetem, hogy szeretem-e azt, aki teremtett engem, aki szeret. Választhatok, hogy követem-e a törvényeit. Igaz, hogy ha követem, rövidesen rájövök, hogy így érdemes élni, mert nem nagy dolgokról van itt szó, amire leesik az ember álla, hanem kicsi hétköznapi dolgokról, amikben pillanatról pillanatra ott van Isten. Dönthetek úgy, hogy nem követem, simán végig nézi, hogy leélem úgy az életem, hogy akár egy percet nem adtam neki belőle. De olyankor segíteni se nagyon tud. Hogy tudna, hiszen mindent megtett úgyis. A Fiát adta, Önmagát mutatta meg, ami mindenre válasz, amit egy életen át fel lehet tenni.
A jókedv, az öröm a pocakomban kezdődik, de azon túl odáig ér, ahol látom, hogy a Jóisten szeret. Akkor is, amikor a pocak esetleg nincs tele, mert akkor is van remény, hogy egyszer tele lesz.

A találkozásokról

Vannak szép találkozásaim. Van, hogy nehéz. Vagy előtte, vagy közben, de azért még szép. Az emberekkel, Veled, veletek és az Istennel. A kocsiban pl. csak az Istennel, meg Macival, akivel már bejártuk a fél világot.

Fa, cipő, pirító...kacsa

Volt régen ez a nagyon debil kóla reklám. Most a lényeg a harmadik, a pirítós. Van a nyaralóban, ahol vagyok, egy kenyérpirító. Mindíg szerettem volna egyet. Vettem SPAR szeletelt félbarna kenyeret és azzal tolom. Hihetetlen, de pirítóst van kedvem reggel is enni, így minden reggel reggelizek. Találtam a boltban vaj ízű vajat, mondván az igazi nehezen kenődik (nem gondoltam arra, hogy meleg lesz a kenyér..)

120km/h

67m 2mp alatt. Egyszer pilledtem el autópályán, de utána egész hazáig ezen gondolkoztam. Egyik, hogy mekkora utat tettem meg közben, másik, hogy most már valóban megértem azokat, akik megélték, hogy örülni tudnak annak, amit Mástól kaptak. Amikor tényleg nem rajtad múlik, de kapsz még egy esélyt. Kezdened kell vele valamit, hogy értelmet adj az új életnek.
Szeretnék egyszer írni arról, mit gondolok az Isten akaratáról, amiről annyit beszélünk Káposztáson. De azt hiszem, még nem látom annyira egyszerűnek, mint amilyen. Nagy utakat jártam be (képletesen és a valóságban is), hogy megkeressem, mit akar velem Isten. Mostanában kezdem úgy látni, hogy ez mindennél egyszerűbb: azt, hogy szeressek. És úgy érzem, ez valahol az értelme. Szeretnék egyszer tisztán látni.

A hétvégéről

Pénteken letoltam a szekeret Fonyódra néhány dolgot megbeszélni meg egy bátortalan próbálkozást tenni albérlet témájában. Hazafelé meglestem a Nagycsaládos nyaralóházat Ordacsehiben, mikor eszembejutott felhívni keresztapámat, hogy nincsenek-e véletlenül itt a szomszédban? Itt voltak, 20 perccel később együtt fürödtünk a gyerekekkel a strandon. Nekem ez volt idén az első Balcsim. Ilyenekből látszik, hogy öregszik az ember, hiába borotválkozik meg időnként. Szombat munka és egy nagyon szép Találkozás (nagy 'T' vel, amikor már Istennel is találkozol abban az emberben, igazán szép), vasárnap azon gondolkozás, hogy ennyi idő alatt hogy végzek mindennel és egy szép mise, hajnalban egy nagy lépés, hétfőn az utolsó nap a cégnél (hihetetlen, hogy mennyire jó emberek dolgoznak együtt!)

Fonyódról...az első

A céges gépen születik a bejegyzés (már a munkaidő után). Tegnap leköltöztem Fonyódligetre a Szabó hásziendára, pótanyukámék nyaralójába. Mivel ez nem fűthető, erősen motivált vagyok egy másikat találni, de azonkívül fantasztikus! Megérkeztem este és Zsuzsa néni meg Laci bácsi körbemutattak mindent, ami lényeges az elkövetkező kb. 1 hónapra. Jártam már itt egy párszor, mégis úgy álltam ott, mintha az első alkalom lenne. Itt vagyok, van helyem, vacsorám (Zsuzsa nénitől). Mikor elmentek és egyedül maradtam, nagyon erős volt az érzés, hogy nem vagyok magamra hagyva. Lényegében mégsem vagyok egyedül. Hiszen hogy hagyhatna magamra, aki idáig hozott??
Ma megkaptam az első munkám, voltam üzemorvosnál és azóta a következő feladaton dolgozom.
Hazafelé bevásárolok, utána kajázok. Pont, mint otthon, pont, mint minden normális ember. Csak valahogy az utolsó előtti szó sántít egy kicsit.

Szóval elkezdődött életem leghosszabb utószezonja a Balatonon.