2011. június 30., csütörtök

Kutatás

Kezdődjön akkor hát!

Bár, mire ezeket az első sorokat leírom, már túl vagyok egy beszélgetésen, ami fontosabb nekem mindannál, amik idekerülnek a blogra. Bármi legyen is az.

Elég rendhagyó lesz ez a kis tudománytalan kísérlet, hiszen eleve nem megismételhető (reprodukálható), én vezetem és én vagyok az alanya is.

A kutatás tárgya egy doboz LEGO. Célja pedig tisztázni, mit is szeretnék felnőttként kezdeni ezzel az egésszel, amit tekinthetünk akár jelenségnek is, valamint felszínre hozni bennem a mélyen húzódó kötődést, a játékhoz fűződő rajongást.

Közvetve pedig kikristályosítani, mit jelent a földi dolgokhoz való ragaszkodás a Mennyországba vágyódás útján. Istenhez tartani, közben gyermeknek maradni; merni, annak maradni.

A történet tegnap került konkrét mederbe, csak marha álmos voltam írni róla és kezd ez a hejzet lenni ma is. De ez jó is így.

Íme a kép a dobozról:

Ma este rájöttem, hogy nagyon messze visz ez a történet, meg szerteágaznak a szálai, de talán érdemes lesz a végére járni.

Nagyjából a következő témákat terveztem:

- Háttér történet, ami nekem is csak mostanában állt össze, ill. a jelen
- Milyen kép él bennem a Mennyországról, ahová vágyom
- A "szakirodalom", valamint fórumok
- Milyen érvek szól(hat)nak mellette, illetve ellene (mármint a felnőttként LEGOzás)

Meglátjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése