Móvár

Ez volt régen a távolsági buszra írva. Mosonmagyaróváron vagyok Unokahúgomnál. Egy órája még kis Keresztfiaméknál boldogítottuk egymást.
Unokaöcsém, Jocó 7 zsák ruhát gyűjtött össze a családban meg kollégáktól és ultimátumot kaptam, hogy na akkor most hozzam el. - mivel olvassa, jelzem, hogy csak viccelek, nem volt ultimátum.
Ngynéném vacsorával várt Rajkán. Két tányér rakott krumpli után beszélgettünk arról, hogy indulás előtt még, ugye eszek egy falatot?!
Utána mentem be Óvárra, ahol meglestem a fürdetést, kicsit beszélgettünk az élet dolgairól, végülis felnőttek vagyunk(?).
Most meg Unokahúgom tereget én meg nyomot hagyok a cyber térben, mert örülök, hogy meglátogathattam Őket! Itt alszom és csak holnap hajnalban indulok haza. Üdv a szülővárosomból: Mosonmagyaróvárról!

most

Akkor legyen még egy zene (3:12'), ez most éppen szombat reggelről. A dal címe, mint kiderült: Airplanes, bár felőlem lehetne talicska, zongora, vagy akár kiskacsa is. Számomra a lényeg a refrénben elhangzó 'wish, right now' valami olyasmi, hogy most rögtön akarom! Mekkora hülyeség ezt mondani! Hányszor álltam sorba' a pénztárnál, amint egy gyerek sikítva nyúlt a nyalóka, vagy a gumicukor felé.
Hányszor mondtam Istennek én is ilyen-olyan dramaturgiával, hogy hogyan akarok boldog lenni MOST. Mit gondolhat vajon ilyenkor? Azt, amit én a pénztárnál?
Nem, azt hiszem, nem. Ő szeret engem. Valahol ezt érzem, amikor megkérdezik, hogy vagyok és nem tudom azt mondani, hogy szxrul. Mert jól vagyok.
Olyan pillanatokban ér 1 ajándéka, mikor nem is számítanék rá. Akár egy széken ülve. Csak én vagyok olyan nem-tudom-mi, hogy nem kapcsolok azonnal. Ilyenkor az ember elül a székről egy másikra és csak utána gondol bele, reméli, hogy nem változott azóta az ülésrend. Barátooom, téged nagyon szeret az Isten!
És ez nem fogy el, mint a gumicukor.

Értünk is...

...zarándokol Nagy Gergely barátom. Ipoytölgyesről indult és Međugorjéba tart. Mostanában éppen elhagyta Horvátországot. Kb 1 hete, hogy hazafelé menet megálltam a ház előtt és a rádió elkezdte játszani ezt a számot (3:16') Még üldögéltem és végighallgattam, mert nem ismertem és próbáltam elkapni szavakat a refrénből. Így szoktam rájuk akadni a youtube-on azután. Szóval rögtön ő jutott eszembe arról, hogy "hol fogok aludni ma este?!" ugyanis fogalmam sincs, hogy lehet egy ilyen utat - a google maps még ki sem jelzi... - 40-50 km-enként leszervezni.

Szóval, ez egy pop dal, nem biztos, hogy pont erről szól, de a zarándoklat jutott róla eszembe, és egész jó a gitár benne. Sőt, tök jó!

Vigyázz magadra Gergely!

Jó arcok

Szeretnék megosztani egy-két gondolatot ezekről az emberekről.

Ő Felső-zsolca plébánosa. Ő biztosította a szállást, vízvétel lehetőséget, péntekre egész jó kapcsolata alakult ki a csapattal.

Ő az ongai református lelkész. Keveset beszél, de nagyon jólelkű.

Marika, a lelkész asszony, mindíg aggódott, hogy kevés esz az ebéd, szeretett volna főzni, egyik
nap sikerült is neki.

Zolika: legkisebb fiuk, abszolút jó arc, ahogy a nálam 10 évvel fiatalabbak mondani szokták. Fotózott, idomította a kutyát (Bogi külön történet, a tetőről visszaguruló köveket elkapja a szájával, méteresket(!) ugrik a fára felakadt frizbiért), CS-zik (Counter Strike) és mindeközben lelkésznek készül, ha jól értettem.

Gyuszi bá' országos figura, a szó legnemesebb értelmében. Egyedül ebontott volna egy egész utcát, ha nem lettek volna ott a többiek. Belvárosi karitász vezető. Ő vezette a nagycsaládos csapatot.

Péter: csendes ember. Ez jut eszembe róla. De amikor mondott valamit, az nagyon értékes volt. Hiányolom magamból ezt a tulajdonságot. Ő vezette a másik autót.

Timike - mindenki így szólítja - az ócsanálosi polgármesteri hivatalban dolgozik, ő szervezi a szükségnek megfelelő adomány osztást a faluban és a magozott meggyből olyan lepényt sütött, hogy alig maradt hely az ebédnek szombaton.

Ő Márk. 11 éves korában kapta apukájától a traktort, amivel mi is dolgoztunk. Igaziból az övé. Ez nagyon komoly, nem?! Mikor apukája, a kertésznadrágos Laci (ld. albumban; 6. oldal lent, középen) elment, mert hívták, hogy leheljen lelket egy lerobbant bálázó gépbe, Márktól kaptunk engedélyt, hogy Lócival kezeljük a gépet.

Omshalanti Marika, akivel spontán találkoztunk csütörtök este és aki iskolákat épít az indiaai mélszegénységben. Respect!

A pillanatokat Kovács Lóránt fotózta

Omshálánti

Biztos, hogy nem így kell írni, de azt jelenti békesség.

Előző héten Borsod megyébn voltunk segíteni, ottani kis falvakat, ott élő embereket látogattunk meg.

Én ezekre az utakra mindíg azért indulok el, mert nagyon szeretem vezetni a karitászos buszt. Idén máshogy terveztük. Husztra készültünk, már vagy fél éve és 1 héttel indulás előtt derült ki, hogy nem tudunk menni. Felötlött a kis csapat fejében a gonolat, hogy mi lenne, ha határainkon belül segítenénk, hiszen akkora a szükség az árvíz miatt. Innentől a történet mennyországi. Csak oda kellett adni a ragaszkodásunkat - főleg az enyémet - saját elképzeléseikhez.

Ahhoz képest, hogy mekkora volt a meleg, ebből adódóan a fertőzésveszély, ill. a munkák súlya, abszolút kevés balesettel megúsztuk. Csatlakoztak hozzánk más nagycsaládok fiataljai, akiket Marika ismert, közülük sérült meg a egyik srác keze, ill. Lóci barátom lépett bele egy szögbe az utolsó napon.

Ide kötődik életem egyik legnagyobb élménye is: vezethette egy igazi traktort! Egy pirosat.

És nem is csak úgy vezettem, hanem dolgozhattam is vele. Lócival a szögbe lépés előtt falat bontottunk.

Számomra elgondolkodtató volt, hogy úgy adták oda a gépet, hogy ez az ottaniaknak a megélhetést szolgálja, nem játék, én meg csak egy pesti srác vagyok.

Isten fizesse meg!

A cím onnan jött, hogy miközben vizet forraltam utolsó reggel a rögtönzött tűzhelyünkön, egy nénivel beszélgettünk, aki Indiában iskolákat épít. Mivel mondtam, hogy én nem vágyom oda, mert kicsit közelebb szeretném megtalálni az utam, meg amiatt, mert nem voltam rugalmas, meg nem szerettem eléggé, kicsit összerúgtuk a port - igaz, csendben.

Ő mondta később, mikor már közeledtünk a "munkahely" felé, hogy béküljünk ki. Ekkor kérdeztem: hogy mondják Indiában?

A fénykép album -- facebookról (be kell lépni, asszem..)

zene, zene, zene

zene (2:35') -- ezt mondták

zene (3:46') -- ezt kérdezem, meg, hogy nem félek

zene (4:20') -- ember, aki keresi a választ

az jó

Megtalálni az utad, megtalálni önmagad, megtalálni Istent, vagyis a kapcsolatot Vele, valahol ugyanaz. Vagy legalábbis rokon dolgok. Azért érzem így, mert bármelyik sikerül, határtalan jó érzés tölt el.
Csütörtök reggel egyik barátomat hívták fel a Mária Rádióból zarándoklat közben, amint éppen Medjugorjéba tartott. Még kb 800km.
Pénteken egyik barátommal (volt tanárommal) pincemeggyes palacsintát ettünk és az élet dolgairól beszélgettünk. Kölcsönadta kisfia Verdák c. filmjét, ami szerintem inkább szól a felnőtteknek, legalábbis többet értenek belőle, azt hiszem. Szóval ebben van egy zene.
Tegnap egy másik barátommal találkoztam - véletlenül - aki közel lakik a Hősök teréhez. Elvileg nem szerettem volna lemaradni Rod Stuartról, de legbelül éreztem, hogy szabad vagyok és nem lesz nagy baj, ha nem kapok autogramot a kézfejemre. Szóval bekopogtam az ablakon, ő éppen otthon volt és koncert eleje helyett beszélgettünk. Kötetlenül az élet dolgairól. Micsoda változatosság. És tényleg. Mert mindenkinek mást jelent ez a szó. Két számot szeretnék ide betenni; az egyik újra megérintett, a másik miatt maradtunk még egy kicsit - ezt most nem találom...

És a harmadik (ha még nem tool sokk) a mindenkori kedvencem tőle.