Van egy néni a Lehel téri aluljáróban. Szinte minden nap ott áll a villamosmegállóból lejövő lépcsőnél. Áll. Vagyis nem a telefonfülkék alatt fekszik, vagy a másik lépcsőnél görnyed. Néha, amikor megyek a boltba, neki is veszek valamit. Tudom, hogy nem sok, bármit is adok a kezébe. Olyankor rám néz és megköszöni. Nem sok mindent mond, hangokat szinte nem is hallok, de a olyankor a szemén látom, amit a szíve gondol. Volt, hogy néhány lépés után visszanéztem és elkenődtem, amikor láttam, hogy azt a néhány falatot odaviszi a társainak. Azt gondoltam, talán sose látja többet. Máskor elég erős vagyok és elhiszem, hogy Isten rá is gondot visel és ha ő egy falatot ad másnak, kettőt kap vissza. Azt a tekintetet, hogy miből forrásozik, azóta se tudtam megfejteni.
Minden nap egy Fedél Nélkül újságot tart a kezében, de egy napon egy ismerős arc mosolygott rám a címlapról. Ő Simon András grafikus művész, akinek ugyancsak nem evilágbéli forrásból fakad a mosolya, és akinek Gondviselésbe vetett hitét már sok tanúságtételből megismerhettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése