Van egy hasonló evangéliumi részlet. Eszembe jutott, mikor gondolkoztam ennek a bejegyzésnek a címén. Sokszor érkezik jelzés a környezetemből, hogy figyeljek a földi dolgokra is, miközben fölfelé koncentrálok. Ilyen pl. a casco biztosítás csekkem is, amit több, mint másfél hónapja nem fizettem be. Aztán befizettem...
Szombaton, Jenő koncertre menet közben volt egy koccanásos balesete az Opelnek. Én vezettem... Most éppen előre figyeltem, nem állítgattam a rádiót, nem kotorásztam a kesztyűtartóban, nem nyomkodtam a gpst, nem telefonáltam... de kit érdekel?! Egyszer csak elfogyott a hely.
És a lényeg nem is ez, hanem az, hogy négyen ültünk a kocsiban. És senkinek nem esett baja. És az ijedtségen kívül nem volt semmi gond. És ez a lényeg!
A kocsit szerda reggel vittem szervízbe, mert csak kedd este töltöttük ki a betétlapot. Röpködtek a levegőben a százezres tételek, mint lökhárító szerelve, fényezve, motorháztető, fényezve, homloklemez, klímahűtő, stb.
Péntekre kiderült, hogy a casco szerződés szerinti összegen felül nem kell fizetnem (pl. a kocsi korából eredő avulásért).
Most úgy látom, Isten szerint erre a pénzre nincs szükségem. Pedig a világ manapság nem arról szól, hogy akár egyetlen fillért is elvesztegethetne az ember. És akkor eszembe jutott Jenő bácsi egyik dala. Szerintem még nem énekelt senki ennyire egyszerűen a végtelen gondviselésről.
Egy korábbi videóm alá vágtam be, ami a templom tető felújítása előtt készült; más formában most nem tudom megosztani.
szeretetté válás
13 éve
Szerintem Isten figyelmeztetett is ezzel a jellel, hogy vigyázz magadra. Az embernek meg mindig annyi pénze van, amennyire szüksége van az útján járásához. Szóval ne "kotorássz" vezetés közben:)
VálaszTörlésEmlékszem amikor ezt a filmet csináltad...milyen jó, hogy elkészült!
VálaszTörlésNem kell neked magyarázni, de ezek A kincsek...és neked még vannak sokkal nagyobb értékeid is, itt lent a földön is ;)
Amikor először hallottam róla, hogy miért értetek olyan lassan oda a koncertre...az jutott eszembe: "Virrasszatok! Nem tudhatjátok az órát..." és egy órisái hála.