belefér-e

Ati barátomnál vagyok, aki 5 perce sincs, hogy megkérdezte: Jenő, neked a világnézetedbe belefér, hogy egy hétvégén nem csinálsz semmit, csak lazítasz?

Ez nagyon kellett! És talán mondanom sem kell, hogy ez nem világnézet kérdése... Túl bonyolulttá lettem az utóbbi időben és sajnálom, hogy nem látja ország világ, hogy most - talán - vettem az adást.

Köszönöm Ati!

(két Ati barátom van, ő most éppen a vodás Ati)

Rendben

Szójáték..
Szóval Ati barátomék Pannonhalmán jártak, gondolták, kirándulnak egyet, és ha már így van, miért ne éppen arra. Ez úgy derült ki számomra, hogy felugrottam Atihoz, aki megkínált borral. Nem mutatta meg a címkéjét, csak megkérdezte, mit szólok, hogy ízlik. Mondom: jó. Nem vagyok egyébként nagy borszakértő. Erre jött a történet. És a kérdés: miért hsználnak a barátok a rendházban laptopot, meg miért neteznek. Hogy a net tele van bűnös dolgokkal és egy falak mögé vonult elcsendesedést nehéz összeegyeztetni a net mocskával. Egyébként mindenki magából indul ki. Ezt óvoda óta tudom.

De barátom! Te most is éppen netezel. És ez sem szemét - remélem legalábbis! És az 1 Istent kérem, hogy ne is váljon azzá.

És elkezdtünk belemenni, hogy régen így az egyház, manapság úgy az egyház, érékek ide, eltévelyedés oda, stb. Mondtam Atinak, hogy manapság több értéket látok az egyházban, mint régen - pl. középkor. Emberi gyengeség mindíg volt, de ma nagyon világos, nagyon reményteljes és konkrét történsek vannak, ld. lelkiségi mozgalmak (Fokolár, stb) élő karitatív szervezet, oktatás. A régi idők homályba vesznek, csak sztereotípiákból ítélünk, mi, a többség, akiknek nincsenek pontos ismereteink.
És igaz, hogy a következő video készítöje nem Bencés, de valamikor pap lesz és hál' Istennek, hogy netezik néha! (a zeneválasztás pedig külön szuper!)

Hodász András az illető, hatalmas meghívással a szívében, mikor hallgattam, kellett egy hegesztőmaszk, hogy fel ne perzseljen a Fény...de nem volt... és ez jó.

Ha már lúd: Fejes Csabi és Emánuel. Mindkettejükkel továbbmentünk a beszélgetésben azon a ponton, ahol még nyom nélkül el lehetett volna felejteni az egészet. Csabival 2007-ben a kicsik hittanos táborában a kondér felett - főzés és nem evés közben - beszélgettünk a meghívásainkról. Pengeéles és kristálytiszta gondolatok voltak. Emánuel pedig olyan dolgokat mesélt - átélt - derűvel az arcán, amiktől én egyből meghasaltam volna. Köszönöm srácok és itt jelzem a közeljövő reményt kereső hívő lelkeinek, hogy nem kell sokáig várni.

És ha ők rendben vannak és én meg egyszer családban leszek, akkor az is rendben lesz, úgy érzem! :-)

Pünkösd

Van itt azért néhány dolog, amit időközben szerettem volna felírni, csak valahogy nem tudtam.
pl. hogy Pünkösd hétfőn Máriaremetén voltunk négyen családiasan. A KALÁSZ sátornál egy hölgy vízben kinyíló papír tavirózsákat hozott, amikben Igék voltak a Bibliából. Millió ilyet láttam már - gondoltam magamban - de leesett az állam, amikor az enyém után a többiekét is elolvastam. Mind a négyünknek személyes mondaivalója volt. Mikor kérdeztük, hogy hát ezt mégis hogy, a hölgy annyit mondott: imádkoztam éretek...

Itt találkoztunk néhány szemináriumban tanuló kispap növendékkel is, akik közül néhányat régebbről ismerek. Jót beszélgettünk és megint rájöttem, hogy nem tudom felfogni a meghívásukat erre az életre. Nem érem föl se ésszel, se szívvel.

lenni, vagy nem lenni

...ez itt a kérdés.
Április közepe óta újra Pesten vagyok, aminek egyébként nagyon örülök! Ezáltal a blog eredeti rendeltetése is elveszett.
Ha eddig olvastál és anyázol, hogy mostanában (kb. egy hónapja) nincs több bejegyzés, kérlek, írj egy levelet a címere: harnos.jenci@gmail.com
Érdekel a véleményed!


Üdv,
Jenci

remény

Csütörtök reggel fejeztem be egy könyv olvasását. Mikor befelé tartottam a városba, láttam egy gyászoló tömeget az egyik templom előtt. Épp a könyvön gondolkoztam, mikor megláttam őket, ahogy csendesen beszélgetnek a kapuban, mellettük néhány méterre pedig a kőből faragott Jézus a kereszten. A könyv arról szól, milyen a személyes kapcsolatom Istennel. Ezért volt számomra érdekes ez a találkozás.

A templom előtt gyászoló tömeg,
halottjukat siratják.
Mellettük kőbe oltva áll a feszület.

Szívükbe vágyik a hús vér emberré lett Isten,
mint egykor megígérte; ahogy kérte.

Megvígasztallak. Hiszed, tudod?
Akkor, ha te is akarod.

Ez 1 ilyen nap

Különleges nap a ami.
Reggel elmentem misére, mert a mi hittan csoportunk volt az előkészítő (akik beosztják, kik olvasnak, perselyeznek és nem utolsó sorban fogadják az embereket a kapuban). Készültem is rá, mert hallottam egy családról, akiknek leégett a házuk és tudtam, hogy ez a kisfiú eljön az anyukájával együtt az egyik közösségbeli családdal. Mikor megtudtam, mi történt velük, azt gondoltam, biztos lesznek elegen, akik szép könyveket ajándékoznak majd neki, nekem viszont volt egy nagy doboz LEGO-m, amihez még a közelmúltban is nagyon ragaszkodtam - a repülőteres, ha ez így mond valamit - és ezt adtam neki. Szép volt ez a találkozás mise után. Közben pedig ma volt a közösségbeli jubileumot ünneplő házaspárok megáldása is. Ezen kívül eszembe jutott egy film ötlet, ill. a lehetősége annak, hogyan indulhatnék neki rendezni a kapcsolatomat egyik családtagommal. A film nyersanyagait rég felvettem már, csak az ötlet hiányzott a vágáshoz. Eddig. A kapcsolatról pedig: ha érzed, hogy valami nagyon nincs rendben, két dolgot tehetsz. Vagy beletörődsz, vagy megfogod a grabancánál. Én az utóbbit választom, amint elég erőt gyűjtök, mert hiszem, hogy Isten megsegít, ha látja csetlés-botlásaimat.
És hát nem lenne igazi a történet, ha rögtön nem futottam volna bele emberileg teljesen reménytelen és tiszta csőd szituációba még ebéd előtt. Ehhez már tudni kell, nem?! Egy felvillanyozó mise és egy abszolút béna töketlenség két órán belül. Tiszta emberi.

Én is köszönöm, kedves Bádogos Mama!

Nagyon rég nem írtam ide. Túl fáradt vagyok ahhoz , hogy másról írjak, és ahhoz is, hogy erről meg ne írjak. Az imént megkönnyeztem egy nénit, akit nem is ismertem. Meghalt és az unokája írt róla. Vigyázott a dédunokákra és ezért én is hálás vagyok neki! Bár hülyén hangzik, de mégis. Pedig nem ismertem. Nórit és Csabit viszont igen. És ha ők sok meghitt estét köszönhetnek a kedves Bádogos Mamának, akkor az jó. Mert meghitt esték (is) kellenek ahhoz, hogy egy pár így legyen - hárman Jézussal. (Tudom, sokadszorra írok olyanról, amiről elvileg nem is tudhatom, milyen. Nem tudom, hanem inkább látom.) Szóval elment.
Unokatestvéremék nagypapája is átköltözött. Régóta szenvedett már. Napok óta készültem, hogy mit mondjak Nagynénémnek, meg a gyerekeknek, hogyha telefonon beszélünk. Nehogy valami hülyeséget mondjak. Nehogy fájdalmukban félreértsék azt, amit igazából nem lehet: a halál után az örök élet vár. Hinnem kell, hogy nem szűnt meg, csak kicsit más jellegű a jelenléte. Ha hiszek. És hamar a korlátaimba ütközöm. A fájdalom, a hiány hideg vaskorlátjába. Olykor csak kicsit pislákol a fény. Alig látok előre, inkább csak érzem, hogy Valaki vezet. Ő megígérte az örök életet.
Ma a vacsoraasztalnál beszélgettünk ketten. Mondtam, barátaink blogján felelevenedett a hétvégi találkozásunk velük. Néztem a képen Öcsémet és valahogy megdőlni látszik a régi törvény, miszerint az idő minden sebet... Hááát..
Érzed már, hogy ez a bejegyzés is rólam szól? Hogy hiszek-e eléggé? Talán így föl sem szabadna tennem a kérdést, de mégis. Mert érzek egy kapcsolatot, ami túlmutat az önvígasztaláson. Mert ő volt az, aki segített kinyitni a szúrágta, pókhálós ablaktáblákat a Mennyországra. Mert az első, amit kimondok, ha rá gondolok, hogy Istenem, Te biztosan tudod, mit miért csinálsz velünk. Hiszem!