Hülye cím, tudom, de vagy megírom, vagy elszorít ez az érzés. Le kellett ülnöm a gép elé, mert egyelőre nem tudom, hol a szálloda, ahol alszunk Skopjéban. Meg várok még egy visszaigazolást, mert elég rendhagyó volt a foglalás. Csütörtökön következő hétfőre, egy kiállítási időszakra és még azt sem mondhatom, hogy életem első foglalása, mert azt két hete mondtam, Plovdiv előtt. Na mindegy. Szóval bekapcsoltam a gépet. És ha már gép, akkor egy bejegyzés (nem ez..) aminek a gondolata tegnap született. Ahogy bootol, mondom, kapcsolok zenét, úgyis van egy rakás. Egy olyan könyvtárat nyitottam, amit eddig még soha, de ezerszer hallottam, ahogy Öcsém hallgatja, mikor napokat átéjszakázott az Archicaddel. Elindult a Groove Coverage - 7 Years 50 Days. Libabőrös lett a kezem és elkezdtem sírni mert azt akartam, hogy ő is itt legyen!!! Azt akartam, hogy megint szóljon, hogy ne énekeljek rá, mert úgy szereti hallgatni. Azt akartam, hogy itt üljön, mint az első reggel, amikor felébredtem a szobájában és a széke volt az első dolog, amit megláttam, amikor kinyitottam a szemem. Ami most megy ugyanebből a folderből: Walk On Water a Milk Inctől. Nem kertel az Isten, az biztos. Megint azt mondja, hogy merjek hinni a Mennyországban, de miért kell újra kezdenem, ha már egyszer a keddi felnőtt hittanon hittem és boldog voltam?? És még egy dolog lejött: ember vagyok és nem isten (így kisbetűvel, amiből a görögöknél volt egy rakás) sem angyal és örüljek, hogy ismerek valakit, aki majdnem az. Hanem ember vagyok. Ugyanolyan, mint a többiek sokan, akikért magának Istennek meg kellett halnia, hogy végre észhez kapjanak. Azóta eltelt két vastag évezred és még mindíg csak ébredezünk. Tisztító sírás. Olyan, mint amikor unokatesóm azt mondta, kikormulom a Simson kipufogóját, és húzott egy kövér gázt üresben. Ez igen. Vissza egyel: nem sok mondatára emlékszem Gárdonyinak az Egri csillagokból, de volt benne egy rész, amikor Gergő már ifjú vitéz korában elment Éváék házába és a lány nem volt otthon. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, nem a haverokkal lógott. Akkor a gyerek lerogyott egy ágyra és álomba sírta magát. Éva szülei mondták valahogy, hogy hadd sírjon. Nekem is kell! sírok, és közben hiszem, hogy nincs messzebb, mint előtte bármikor.
