Devecser

Unokaöcsém írt nekem hétfőn és kérdezte, miért nem olvashat a blogon a hétvégi élményeimről?
Hát, azért, mert nem tudok rendesen írni róla. Másfél hete szinte folyamatosan nyitva van az egyik netes újság rendszeresen frissített cikke, elolvasok mindent, amit csak lehet, itthonról és külföldről, megnézek szinte minden képet, ami elérhető.

Akkor is ott vagyok, amikor nem...

Marika, a karitász vezetőnk szinte leköltözött. 4 nap után hazajött 1 napra, majd visszament egy egész hétre. Akik mennek, az emberekért mennek, nem az értékek mentéséért. Csak egy valamire nem gondolnak, vagy gondolnak, csak nem fontos annyira: az egészség.
Nem tudom, mit csinál ez az anyag velem tíz év múlva. Nem tudom, hányan siratnának, ha sípolna a tüdőm, kihullana a hajam, esetleg nemzőképtelen lennék a nehézfémek miatt.

Csak azt tudom, hogy Istennel, konkrétan Jézussal indultam, Belőle mertem azt mondani a szeretteimnek, hogy ne aggódjanak. Mert hittem és hiszem, hogy bár nekem fogalmam sem volt, hová szállok ki a kocsiból azon a devecseri utcán, Isten egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.

Vasárnap reggel kaptam egy imát smsben. Nem írom ide, mert személyes, de képzelj el egy olyan imát, aminek MINDEN sora a HÁLÁRÓL szól. Ha elképzeled, látod, hogy nincs is ennél szebb. Ugye, más így indulni?

Ugye, más így ráhajtani a devecseri elágnál a piros aszfaltra? Más kicsit remegő kézzel igazgatni a maszkot az arcodon, hiszen még nem viseltél ilyet azelőtt.

Más, Istennel.

Egy majd '90 éves néni házában dolgoztunk. érzem, hogy képtelen vagyok ideírni azt a REMÉNYT, amivel jelen volt köztünk, ahogy két bottal járt, de letette ezeket, amíg söprögette a lúgot kifelé a küszöbön.

Tegnap mise után meghívtak a következő kisifi hittanra, hogy beszéljek arról, mi van ott.

Ma felhívtak a Gödöllői Ifi rádiósai, hogy szerdán csatlakozzak a riport műsorba.

Gyerekek, én beszélek, elmondom, mi van, de ott rengetegen dolgoznak, akik nem beszélnek, akiket nem nem kérdezett senki, hogy szeretnének-e menni. És akik életükben először találkozva, szavak nélkül is megértik egymást munka közben, bokáig az iszapban.

Jönnek a papok levelei, jönnek a testvérek beszámolói, most itt van ez a pár sor is. Örülök, hogy nem vagyunk érzéketlenek. Jó, legyek pozitív: Örülök, hogy érzékenyek vagyunk, ha a másik szükséget szenved. Ezek az emberek nincsenek végsőkig elkeseredve. De ehhez kellenek sokan, akik ottvannak, akik locsolnak, lapátolnak, főznek, Te, aki imádkozol nagyon kérlek, ne hagyd abba, aki felajánlasz valamit a napban, akik fogják a kezüket.

A legdurvább? Hogy nem azért megy vissza a házba, mert ott még valaha is lakni fog, hanem mert szétvetné a gutaütés, ha csak állna kint és nézné a semmit. Akkor is, ha ledózerolják a házát, mert újat építenek. Valahol máshol.

Ugye, milyen szép szó: Újrakezdés. Isten nélkül nem megy. Jó, legyünk pozitívak. Istennel megy, menni fog!

Egyébként ő is megy valamikor. Van egy másfél éves kisfia, aki az én Keresztfiam. Remélem, visz maszkot és fel is veszi. Hallod, Jocó?!